Sánta Kamilla: A kővé dermedt király

Hol volt, hol nem volt, az Üveghegyen is túl és a Varázserdőtől délre, volt egy virágzó királyság. Az emberek boldogok voltak, az erdők vadban, a földek termésben gazdagok, a királyt pedig a legigazságosabb embernek tartották, akit csak el lehetett képzelni.

Egy napsütötte nyári délelőtt a király a vára kertjébe indult, hogy csipegethessen az év első szamócái közül. Amint a kertbe ért, furcsa dologra lett figyelmes. Az egyik bokron sokkal nagyobb és érettebb szamócák nőttek. Nem tudott ellenállni, leszakított egy szem ökölnyi méretű friss gyümölcsöt és beleharapott. Amint a falat nagy pocakjába ért tudta, baj van. A talpától kezdve, teste hirtelen kővé kezdett válni. A király segítségért kiáltozott, de a kertbe érkező szolgák már nem tudtak rajta segíteni. Az egész teste kővé dermedt. A kertbe utolsóként sietett ki a király lánya. Jeges rémület futott végig a testén, majd tengerkék szemeiből könnyek csordultak ki. Megparancsolta a szolgálóknak, hogy kutassák fel a királyságot és találják meg a kővé dermedés gyógyírét, bármi áron.

Néhány héttel később a vár egyik őre rohant a királylányhoz. Azt állította, tudja mi a megoldás. A falusi árusoktól hallotta, hogy él az erdőben egy ezüsthajú boszorkány. Azt tartják, nincs olyan baj vagy átok, melyre ne tudná a gyógyírt. Minden nap, pontban déli tizenkét órakor az erdő széli virágzó fűz alatt tanyázik. Másnap a királylány rá is lelt az ezüsthajú boszorkányra. A vár őrének igaza volt. Déli tizenkét órakor a vén boszorkány ott hűsölt a virágzó fűz alatt. A királylány már éppen megszólította volna a banyát, mikor az felé fordult és azt mondta:

– Tudom, miért jöttél. Hallottam a királyról. Van is itt neked valami, egy fiola. Az én varázsfőzetem van benne. Ha ráöntöd a király szájára, megtörik az átok, viszont cserébe kérek is ám valamit. Adok egy életet, de kérek egy másikat. Ha a király feléled, örökké a szolgám leszel. Gondolkodj, de ne túl soká. Ez a fiola a király egyetlen esélye.

A királylány nagyon megriadt. Nem akarta örök életében ezt a vén boszorkányt szolgálni. De mit tehetett volna? Beleegyezett az alkuba és rohant is a varázsfőzettel. Át a kis falun, fel a három domb legmagasabbikára, be a várba, majd a vár száz színnel tarkított kertjébe. A kővé dermedt király még mindig ott állt. Néhány szolgáló téblábolt körülötte.

Sánta Kamilla rajza

– Mi a baj? Tengerkék szemeid olyan búsak, mint máskor még soha. Mit kért tőled a boszorkány? Mi a fiola ára? – kérdezte a király szolgája.

– Azt kéri, hogy örökké szolgáljam őt. Miután az édesapám feléled én már az ezüsthajú boszorkányhoz fogok tartozni. Örökkön-örökké – mesélte a királylány könnyes szemmel.

Nemcsak az ő szemeiben gyűltek könnyek. A kővé dermedt király hallott mindent. Kővé vált szemeiből könnyek kezdtek folyni, patakokban, az arcán keresztül egészen a nyakáig. A könnyek nyomán eltűnt a kő és lassan az egész testéről is. Újra ember volt.

A királylány ujjongva vetette magát apja karjai közé. Az igaz szeretet és önzetlenség megtörte az átkot. A királyi tanácsadó úgy döntött szemügyre veszi a bokrot. Fölé hajolt és érdekes felfedezést tett. A sűrű levelek alatt három ezüsthajszál pihent. A boszorkányé voltak. Ő átkozta el a szamóca bokrot és vele együtt a birodalom szeretett királyát is.

A következő napon lovagok hada vágtatott át a falun, a virágzó fűzhöz. Pontban déli tizenkét órakor ott is találták az ezüsthajú banyát, akinek visszaadták a fioláját, majd lóhátra dobták, a várba vitték és egy sötét zárkába dugták.

2017 Búcs (Szlovákia)