Zsatkovics Edit: Csodagekkó

A Colombói Állatorvosi Egyetem terráriumában csupán a fények, helyzetérzékelő LED lámpák, opál-cinóberpiros égők pislákoltak. Az egész kísérleti laborban nyugalom, csend honolt. Párás, forró, átlagos éjjel ereszkedett Srí Lankára. Csupán a mauritiusi származású herpetológus, Noel, az ügyeletes sétált körbe kedvenc „megfigyelendő teremtményei„ mellett. „Az etetés már a koraesti órákban megtörtént, különösebb esemény nélkül” – írta a naplóba. Így visszatért szorgoskodni szobájába a számítógépéhez, a szakdolgozati statisztikájához.
Valójában a hüllők, kétéltűek főleg besötétedés után aktívak. Az özvegyen maradt kékleguán, Leslie, a Kajmán-szigetekről érkezett ide. Erőteljes, robusztus testű óriás volt. Villás nyelvével növényeket, gyümölcsöket, virágokat evett. De fogyasztott minden nap ginzeng gyökeret, csilipaprikát. Fia, Geri, az ugri-bugri csodagekkó az elrejtőzés nagymestere volt, ilyenkor színét is tudta változtatni. Széles ujjai végén tapadókorongocskák vannak. Függőlegesen, üvegfalon, plafonon is, bárhol tudott közlekedni. Artistaként ugrándozott, ficánkozott kedvére. Kedvenc csemegéje a lédús kókusz és mangógyümölcs volt.
A párduckaméleont Madagaszkárról az esőerdőből hozták ide tanulmányozásra. Ő volt a baráti társaság legintelligensebb, legfurfangosabb tagja. Szín- és köpönyegforgató varázsló volt Karcsi, a nektarint szerette. Ő nemcsak színvarázsló, de a csoportban megmondóként és jósként tisztelték. A terrárium esze. Ha kellett, hipnotizőrként befolyásolta a többieket. Szalamandra Szimonetta nagyon hiú, csinos lány volt, állandóan illegette-billegette magát a tükörben. Szépnek, sőt a legszebbnek tartotta önmagát. Narancssárga foltjaival párductestűnek érezte magát. Ő a gránátalmát szerette, mert az olyan csajszis kaja. Ő Algírból érkezett. Leslie szemet vetett a karcsú nőnemű gyíkocskára, sőt, beleszeretett. Pedig korábban két repülő gyík már udvarolt neki. Igazság szerint a magának való Szimonetta fogadta közeledését. Bár ő aprócska, törékeny hölgy volt Leslihez képest. Már az esküvőt tervezgették.
Geri nem annyira lelkesedett leendő nevelőanyjáért. Sőt, özvegy apját túl bumfordinak, esetlennek és öregnek látta a foltos szalamandrához képest. Aggodalmait megosztotta Karesszal, aki egyetértett vele: A leguánnak fiatalításra van szüksége, ha nem is halhatatlanságra, de korát meghazudtolóan fittnek kell lennie, mert Nettike hozzá képest húsz évvel fiatalabb (ami hüllőéknél legalább 40 év korkülönbséget jelent!). Ezért Leguánpapa kiadta fiának, hozza el neki a „tavasz első pillanatait” messze földről. Virágot, nektárt, amit méhecskék gyűjtenek. A fiatalság nedűjét nem az esőerdőből, dzsungelből kell megtalálnia, hanem tölgy-, gyertyánerdőből.
Ehhez Európába kell repülnünk – tanácsolta Karcsi. A sáfrányszínű téltemető télike virágját, a védett tavaszi tőzikét kell megtalálnunk. Szimonetta a gyöngyvirágra hasonlító tőzikéből koronát fog fonni, a sárga télikevirágból pedig a menyasszonynak szoknyája lesz az esküvőre. Ennél is nagyobb feladat megkeresni Hóvirág hölgyet az erdőben, aki megmutatja Gerinek és Karesznak, honnan szerezhetnek öregedésgátló propoliszt Leslie koronájára a nagy napra.
Nosza! Karesz szerzett azon nyomban egy helikoptert az egyetem garázsából, sőt, ő volt a pilóta is, hiszen térkép nélkül is tudta merre vannak kelet-európai lomberdők, rétek. Három nap, három éjszaka repültek. Nem volt náluk elemózsia, csak nyers tojásokat ettek utazás közben. Leszálltak egy fenyves alatti tölgyerdőben. Hófoltok borították a tájat. Gyönyörű napkelte volt. A nagy fehérségben zöld levelecske mellett pici fehér hajbókoló hóvirág integetett feléjük. A hóviráglány olyan szép fehér volt és kecses, mint egy balerina. Elámult a két barát.
– Te vagy Hóföldről a Hókirálynő lánya? – kérdezték
– Pillelány a nevem, mit szeretnétek tőlem?
Elmesélték a fiúk, hogy télikét és tőzikét keresik, messzi földről jöttek, az örök Nyár birodalmából. Pillécske elvezette őket egy ligeterdőbe, ahol a sáfrányszínű téltemető és a védett tavaszi tőzike ragyogott .
– Ők védett virágok, nem szakíthatjuk le őket, inkább elvezetlek benneteket a Méhkirálynőhöz és kérünk tőle méhpempőt, ami erősítő, serkentő, frissítő hatású. Aki ezt eszi, mindig fiatalos, fitt marad! Úgy is lett, kaptak két üveg finom pempőt és propoliszmézet is a Méhkirálynőtől. Megkóstolták ők is. Nagyon finom volt. Hópillelányt nyomban meghívta Geri és Karcsi az esküvőre. A 3 nap visszaúton a gekkófiú és a hóvirág lány is egymásba szeretett… Azóta a hóvirág herceglány és gekkópárjával együtt élnek. Négyes lakodalmat csaptak Srí Lankán Leguánpapáékkal együtt. Természetesen Kaméleon Karcsi volt a vőfély. Engem is meghívtak, kár, hogy Ti nem mulathattatok velünk!

2017 Debrecen

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.