Frühwirth Blanka: Malima

Malima csak egy kis szürke folt volt, amikor megszületett. Egy felhőszürke elefánt bébi, hatalmas fülekkel. Nem volt igazi játszótársa, mert a többi borjú már óvodás korú volt, ezért Malima kezdetben sokat ácsorgott a mamája hasa alatt.
Egyik nap a csorda vonulni kezdett, Malima pedig, ahogy egy jól nevelt kiselefánthoz illik, megfogta ormányával az anyukája farkbojtját, és így vonultak ők ketten a csorda közepén. Egy idő után unalmassá vált a folytonos menetelés, és Mailma kérdezni kezdett.
– Hova megyünk?
– A folyóhoz. – válaszolta türelmesen az anyukája
– És mit csinálunk ott?
– Iszunk és fürdünk.
– Mi az a fürdés? – kérdezte Malima, aki eddig csak vörös porral ápolta a bőrét, ahogy a felnőttektől látta
– Majd meglátod – mosolygott mindentudón Malima anyukája
– És mikor érünk oda? – tette fel a fiatalok körében legnépszerűbb kérdést a kiselefánt
– Hamarosan.
Malima persze úgy gondolta, hogy a hamarosan az azt jelenti, hogy mindjárt, vagy ami még jobb, rögtön és azon nyomban, és hirtelen nagyon izgatott lett. Már nyitotta volna a száját, hogy megkérdezze, „Ott vagyunk már?”, de nem volt rá ideje, mert észrevette, hogy megsokasodott körülöttük a forgalom. Egy hatalmas zsiráfbika ügetett el mellettük, a másik oldalon egy antilop csoport szökdécselt, felettük pedig madarak repültek egyenesen előre.
– Hééé, nézz a lábad elé! – jött egy vékony hang valahonnan alulról.
Miközben Malima a szivárványszínű madarakat bámulta az égen, majdnem rálépett egy pufi, szőrös szerzetre.
– Hát te ki vagy? – nézett le csodálkozva Mailma a lábai elé
– Az, akit majdnem összenyomtál! – méltatlankodott a fura lény, majd lesimítgatta a bundáját és egy kicsit nyugodtabban bemutatkozott. – Miamba vagyok, a fokföldi szirtiborz. Amúgy merre tartotok?
– A folyóhoz megyünk inni és fürödni – jelentette ki Malima, és eszébe jutott, hogy ő még nem is mondta meg a nevét. – Én egyébként Malima vagyok.
– Nem vagy te még kicsi a sárfürdőhöz? – kérdezte Miamba gyanúsan méregetve Malimát.
– Az anyukám azt mondta, hogy nem.
– Azért veletek mehetek én is?
– Én örülnék neki – válaszolt Malima, és kérdés nélkül felnyalábolta a meghökkent Miambát és a hátán szállította a folyóhoz.
Mikor utolérték a csordát, hihetetlen látvány tárult a szemük elé. A folyó áradása véget ért, de hatalmas tó-szerű tócsákat hagyott maga mögött, amit madarak, varacskos disznók, orrszarvúak és más elefántok foglaltak le. A matriarcha először inni vezette a csordát, és gond nélkül szétnyílt Malimáék előtt az út. Malima félve közelítette meg a folyót, és Miamba is eléggé kapaszkodott, de Malima édesanyja odafigyelt, hogy ne menjenek túl mélyre. Utána pedig a sárfürdő következett. A fiatal elefántlányt félt a többiekkel pancsolni, ezért Miamba a saját kezébe vette az ügyet, és elkergette a madarakat az egyik kisebb tócsáról.
– Na, most már van saját fürdőnk – mosolygott Malimára és mind a ketten jót hempergőztek.
Mikor indulni kellett tovább, Malima aggódva nézett Miambára.
– Most mi lesz? Ugye velünk jössz?
– Hát, nem is tudom. Nem lesz az jó, ha folyton figyelnem kell, hogy ne nyomjanak össze.
– De olyan jó volt a mai délután, végre játszhattam valakivel!
– Akkor, azt hiszem, lehetünk barátok.

2017 Sopron

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.