Frühwirth Blanka – A macska, aki ellopta az éjfélt

Macskáéknál más szokások vannak, mint az embereknél. Hogy is lehetne másképp, mikor az egész napot végiglustálkodják? Náluk akkor kezdődik az élet, miután lement a nap. Igen ám, de ahogy közeledik az éjfél, minden jó cica elhallgat. Hogy miért?
Egyszer régen volt egy bátor fekete kandúr. Ő nyávogott a legszebben és ő bírta a legtovább, hajnalok hajnaláig. Éjszaka volt igazán elemében, de amint felkelt a nap, azonnal elaludt. Nem szerette a nagy fényességet. Sötét volt a bundája, kékesfekete, és a sötétben is jól látott, ezért nem értette, hogy miért kell a napba a nappal, miért nem lehet egész nap éjszaka.
Egyszer gondolt egyet, és elment az öreg Félszeműhöz az utca végébe, hogy tanácsot kérjen tőle, mert azt mondták, ő a legbölcsebb macska kerek e vidéken.
– Mondd, te Félszemű, hogyan tehetném a nappalt is éjszakává?
– Lehetetlent kívánsz, te kormosképű. Nappal nappal van, éjszaka meg éjszaka, ez a világ rendje – válaszolta az öreg macska.
– De mégis, hogyan lehetne, hogy legalább megnyújtsam az éjszakát?
– Lopd el az éjfélt – tanácsolta Félszemű. – Ha nincs éjfél, nem kezdődhet el a másik nap sem.
– Hát azt meg hogyan csináljam? – kérdezte megdöbbenve a kandúr.
– Amint lement a nap, kérj a csillagoktól útbaigazítást.
A fekete kandúr alig bírta kivárni az estét. Ezen a nappalon nem lustálkodott, nem aludt, csak várt. Amikor látta, hogy vöröslik már a látóhatár, elindult Kelet felé, ahol pislákolt már az Esthajnalcsillag.
– Esthajnalcsillag! – kiáltott fel a macska az ég felé. – Merre találom az éjfélt?
– Messze van az még – felelt a csillag és nyújtózott egyet. – Menj tovább, míg meg nem látod a Holdat. Kérdezd őt az éjfélről.
A macska így továbbment, dombon fel, dombról le, míg fel nem kelt a Hold. Sápadtan pislákolt az égen, és egészen hatalmasnak látszott, de a kandúr nem félt megszólítani.
– Jó estét, Hold! Tudod-e, merre találom az éjfélt?
– Messze van az még, hiszen még csak most ébredtem – válaszolta a Hold. – Majd ha már a fejed felett járok, közel lesz. Akkor kérdezd meg a Göncöl szekér rúdját, és az megmutatja neked, merre jár az éjfél.
A macska így ment tovább Keletnek. Ráérősen sétált, ahogy a Hold is csak lassacskán kúszott fel az égre. Egyszer csak a látóhatárban megjelent egy erdő. A macska felsandított a Holdra és látta, hogy már elég magasan jár, ezért megkereste a Göncölszekér rúdját.
– Göncölszekér! Idelent! – kiáltott a macska, mire a Göncölszekér megnyikordult az égbolton. – Tudni szeretném, merre jár az éjfél!
A Göncölszekér rúdja újrarendeződött, és egyenesen az erdőre mutatott.
A kandúrnak nem akarózott bemenni az erdőbe, ezért eldöntötte, hogy az erdő szélén várja meg az éjfélt. Ekkor kezdett el azon is gondolkozni, hogy hogyan lopja el. Hiszen ő csak egy macska, az egerekhez képest elég nagy, de vajon az éjfél mekkora lesz?
Ekkor gallyak roppantak az erdőben, és az ösvényen feltűnt egy csillagos köpenybe burkolózott alak.
Ennek a fele sem tréfa – gondolta a macska, és azt cselekedte, ami legelőször az eszébe jutott. Kitátotta a száját. Aztán még nagyobbra és még nagyobbra, végül már olyan nagy volt, hogy macska akkorára még soha nem tátotta a száját, az éjfél pedig egyenesen belesétált. A kandúr nyelt egyet és elégedetten megrázkódott. Soha többé nem lesz holnap, mert elnyelte az éjfélt. Éppen vidám nyávogásba kezdett volna, mikor érezte, hogy valami húzza Nyugat felé. Először ellenállt, de az érzés olyan erős volt, hogy muszáj volt neki engedelmeskednie. A macska és benne az éjfél, elindultak. Mentek és mentek, árkon-bokron keresztül, már a falut is elhagyták, ahol a macska korábban élt.
A mai napig menetelnek, hol a Földön, hol az Égen. Az éjfél ugyanis beleköltözött a macskába, és kényszeríti, hogy minden este elinduljon.
Azóta a kandúr csillagos bundát visel, és minden macskával megverekszik, aki éjfél után énekelni merészel, mert az csakis az ő kiváltsága. Ő az a macska, aki ellopta az éjfélt.

2017 Sopron

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.