Reichenbach József: Levélke és a cseresznyefa

Úgy esett egyszer a Szürke erdőben,
Hogy cseresznyefa sarjadt az esőben.
A vén fűzfa mellett nőtt, növögetett,
S kedves álmokat szövögetett.
Ha felnő, ő lesz a legszebb a világon!
Így merengett e csöpp csacsiságon.
Levélke a harmatcseppgyűjtő manó
És az erdőt járó természetanyó,
Hallották ezeket a nagy szavakat.
A piciny fa elhajtotta a vadakat,
Senkit sem tűrt meg ágai között.
Méhecskét, pillangót magától ellökött,
Virágaiban, kárt ne tegyenek,
Nehogy szebbek legyenek egyesek.
Így búsult hát az apró méhecske
És az erdőt lakó kis népecske
Zokogás hangját vitte tova a szél,
Minden pöttöm állat erről beszélt.
Egy nap Levélke ezt megelégelte,
Falat kenyerét megebédelte,
És meglátogatta a fiatal fát,
Hogy érezze tettének ólmos súlyát.
Mondd, miért bántasz meg másokat,
Vagy űzöd el, ki téged meglátogat?
Nem szégyelled maga, mennyien sírnak?
Tudod, természetanyónak mennyien írnak?
A fa csak hallgatott, nem szólt Levélkéhez,
Egy hang se jött a legénykéhez.
Telt múlt az idő, s beköszöntött az ősz,
Hideg éjekkel kopogtatott a vén csősz.
Fázott, didergett a cseresznyefa,
Míg a szomszéd öreg gesztenyefa
Jó melegben téli álmát aludta.
Boldogságát soha nem hazudta,
Apró mókus család melegítette,
Odvas odújába menekítette.
Így vacogott magában a cseresznye,
S bár csak meleg takarót szerezhetne!
Észrevette ezt Levélke, csöpp manónk,
Hogy igen sok ma a tennivalónk.
Átsétál szomszédjához jó paplannal,
Szeretettől dagadó dallammal.
Betakargatta, simogatta őt,
Nem bánta a siető, vén időt.
Beszélgettek, jó barátok lettek,
Sok-sok vicces dolgot együtt tettek.
Így rohant el az a csúnya, hideg tél,
S a jó időt meghozta a tavaszi szél.
Minden méhecske a cseresznyefán dalolt,
Még pillangó úr is ott udvarolt.
Így hálálta meg Levélke barátságát,
Millió kis állat boldog társaságát.

 

2017 Fót

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.