M. Jósvai Éva: Az első hóban

Az ősz már beburkolta mesés színeibe az erdőt. Pocok Panka az erdő széle melletti vackuk egyik bejáratánál beszélgetett bátyjával, Pocok Palkóval:
– Nagyapa mesélte, hogy először ilyen tarka színbe öltöznek a fák, majd ledobálják ezeket a leveleket, azután már jön a tél és leesik a hó – büszkélkedett Palkó tudásával húgocskájának.
– Hó? – kerekítette el barna szemecskéit Panka – Az micsoda?
– Fehér és nagyon hideg – felelete bizonytalanul bátyja – de alagutakat áshatunk benne és azokban lehet játszani.
Ettől a naptól kezdve Panka minden reggel izgatottan dugta ki az orrát, hátha végre leesett a HÓ! Hosszú hetekig csalódottan ballagott vissza édesanyjához, de egy reggel végre! Ki sem jutott a mezőre, fehér, gyenge fényben derengő hideg valami zárta el a bejáratot. Panka izgatottan rohant vissza édesanyjához, aki éppen a nagypapával beszélgetett.
– Anya! Anya! Leesett a hó! Gyere, nézd meg! Palkóval és Pirivel ásunk benne alagutat és abban fogunk játszani!
– Csak óvatosan, drága unokáim! – intette őket az ősz bajszú nagyapó, de a két rosszcsont pocokgyerek már rohant is ásni az alagutat.
Bagoly Berta éhesen és reményt vesztetten üldögélt egy csupasz ágon. Előző nap nem sikerült ennivalóhoz jutnia, az összes kiszemelt pocok, egér megmenekült. Reggelre meg vastag hólepel takarta be a hatalmas mezőt, s míg el nem olvad, a pockok az alatta fúrt alagutakban járnak az élelmük után. Így még nehezebb lesz őket észrevenni, ebédül megszerezni. Fáradó szemmel vizsgálta a csillogó fehér leplet, de sehol sem látta, hogy mozognának alatta…
Pocoknagyapó fájós lábaival sietett unokái után, sikerült is utolérnie őket, mielőtt az első mozdulatokat megtették volna:
– Drága unokáim! Azt már megtanultátok, hogy óvatosan kell közlekedni a mezőn, mert meglát benneteket a Bagoly, fölkap és elvisz. Most azt gondoljátok, hogy a vastag hótakaró megvéd titeket az Ő éles szemétől! Sajnos nincs így! A Bagoly szeme éles, átlát a havon is! Látja, ha szaladtok, játszotok a hó alatt!
A csintalan pocokgyerkőcöknek nem igazán tetszett a figyelmeztető szó, de mégis lassú mozdulatokkal láttak az ásásnak és csak a vacok közelében fúrtak rövidke alagutakat…
Bagoly Berta feladta a hiábavaló várakozást, fáradt szárnycsapásokkal átlebegett a mező másik sarkába, ahol nem volt ilyen gondoskodó nagyapjuk a havazásnak örvendező pocokcsemetéknek…
Pocoknagyapó örömteli mosollyal nézte vidáman játszadozó unokáit és visszacsengett fülébe, amit valaha ő hallott a nagyapjától: „Lassan áss, tovább élsz!”

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.