Nagy Tamás: Varázslatos aranyhal

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, élt egy szegény halászcsalád. Anya, apa és a hét leánytestvér. Egyik napról a másikra éltek, hiszen az apának hét éhes szájat kellett etetnie. Egy napsütötte napon elmentek horgászni a lányokkal mindannyian, gondolva, többen több halat fognak. Ámde egyikük csalijára sem akadt semmi. A legkisebb lány megunta a várakozást a kapásra, és otthagyva csapot-papot elindult haza, hogy az erdőben a bokrok gyümölcseit leegye, mert már annyira éheske volt. Amikor beért az erdős útra, az egyik bokor alatt meglátott vergődve egy kiszáradt, kitikkadt halacskát.
– Jaj, kislány ments meg engem, mert kiszáradok!
– Te beszélsz? Mondja neki a kislány csodálkozva, és már fel is vette a kezébe.
– Hát persze, hogy beszélek! Én egy varázs aranyhal vagyok, a legvarázslatosabb.
– Hm, hm – mondja a kislány – hát akkor miért nem varázsolod magad a vízbe lubickolni? Miért itt hemperegsz?
– Ez hosszadalmas és fura történet, de ha visszaviszel a vízbe, akkor kapsz tőlem három kívánságot! – mondja nyöszörögve a kiszáradt halacska.
– Bármit kívánhatok?
– Igen, bármit, akármit.
– Jól van – mondja a kislány, és futott vele egészen a vízig. Aztán behajította. Várja, várja a csodahalat és lám, felbukkant.
– Hú-hú, micsoda mennyei érzés! Kívánj csak bátran, amit akarsz! – kiáltotta az aranyhal.
– Az első, hogy édesapám mindig sok halat fogjon, mikor elmegy horgászni, hogy ne éhezzünk. A második, hogy legyen nagy a házikónk sok-sok szobával, hogy mindannyian kényelmesen elférjünk. És a harmadik, hogy éljünk örökké mindig jóban.
– Csiribú-csiribá, prix-prax-prux! – mondta az aranyhal.
A kislány futott haza, meglátta a nagy házikót, az apa épp szórta ki a hálóból a rengeteg halat. Örömködtek, még mai is, hiszen örökkön-örökké élnek mindig jóban.

2017 Szekszard

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.