Tóth Róza Viola: Fehér pipacs

Egyszer egy hatalmas réten sok kicsi pipacs nyílt. Folyton azon vitatkoztak, hogy ki a legszebb.
– Én vagyok a legszebb, mert én szállok legjobban a szélben! – szólalt meg az egyik kis pipacs.
– Nem, én vagyok a legszebb, mert nekem a legélénkebbek a szirmaim. – mondta a mellette lévő nagy pipacs.
Egyik nap, ahogy így veszekedtek, kinőtt egy új hajtás.
– Vajon ebből is egy kis pipacs lesz? – kérdezte egy szelíd pipacs.
A vezér pipacs, aki mindenkinek a szülője volt, ezt mondta:
– Ebből egy nagyon ritka virág lesz, tessék rá vigyázni!
– De hát ugyanolyan, mint mi, nem különb nálunk!
– Nálam úgyse lesz szebb! – így beszéltek egymás között a virágok.
Telt múlt az idő és a pici pipacs egyre csak nőtt. Miután szétnyitotta a szirmait egy apró furcsaságot vettek észre rajta: a szirma belseje fehér. Az összesnél. Ezért sokan csúfolták is:
– Te menj innen, nem ide tartozol!
– Biztos, hogy nem pipacs vagy?
– Miért vagy ilyen?
– Biztos csak ki akartál tűnni a többi pipacs közül, igaz?
– Sajnálom, de egy ilyen virággal nem barátkozok.
A kis pipacs mindennap azt kívánta, bárcsak ugyan olyan lenne, mint a többiek! Bárcsak nem lenne itt! És ez így ment hosszú ideig. Míg egyszer a vezér fel nem karolta. Hosszú ideig nem látták a „fehér” pipacsot. A vezérrel együtt még egy telet is átvészeltek.
Következő nyáron ismét feléledtek a pipacsok, köztük mindenféle növénnyel. Ugyanaz volt a téma: ki lehet a szebbik?
– Én vagyok a szebb, mert nekem nagyobbak a szirmaim.
– Nem, egyértelmű, hogy én vagyok a legszebb, mert én ágaskodom legmagasabbra! – mondta egy hatalmas pipacs.
Ahogy ellent akart mondani az egyik virág, nyomban el is hallgatott. Ugyanis minden pipacs egy nagy fehér csillogó vattapamacsot látott. Ez volt az a pipacs, akit mindenki csúfolt, piszkált, bántott. Egy szépséges fehér pipacs lett belőle, csak úgy ragyogott. A vezér pipacs csak ennyit mondott:
– Kijelentem az összes pipacsnak: megtaláltuk a világ legszebb pipacsát!
És a többi pipacs rájött, hogy nem baj, ha mások vagyunk, mint a többiek. A lényeg, hogy önmagunk legyünk. Ez a pipacs gyönyörűségesen festett a többi vörös pipacs között. Máig is ott van a pipacsok közepén és virítóan néz ki, „fekete bárány”–ként fehéren. Néha a legfurcsább dologból lesz a leggyönyörűbb dolog a világon, amit valaha látott az ember.

2017 Mosonszolnok