Büki Regina: A lépcső

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Jó napot, én egy könyv vagyok. Barna borítóm, arany gerincem és ötszáz sárga lapom van. Korábban családi ereklyeként vándoroltam egyik család polcáról a másikra, most pedig itt heverek egy nagyon sötét, poros helyen, ki tudja mióta. Pedig milyen jó dolgom volt! Legutóbbi családom is nagy becsben tartott. A Szenteste fénypontja volt, amikor felolvastak belőlem egy-egy fejezetet. Még most is érzem a mézeskalács illatát és hallom, ahogy ropog a tűz a kandallóban.
Huh! Jajj… Mi ez a nagy fény? És mi ez a dübörgés? Hé, gyerekek, velem nem szabad így bánni! Újra levettek a polcról, vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy erről a polcról most vettek le először. De ahogy látom nem egy művelt fiatalember vagy hölgy, hanem két rakoncátlan kölyök, ráadásul ikrek.
Szóval, lehoztak arról a sötét poros helyről egy hosszú csigalépcsőn, és most nézegetik az én szép írásaimat. Én meg mindjárt elalszom. Nem vagyok hozzászokva, hogy ennyit lapozgassanak, mivel általában annyit alszom, amennyit csak akarok, de most ez a két kisgyerek már órák óta lapozgatja a selymes lapjaimat. Vajon mit kereshetnek? Dolgozatra tanulnak? De hát még olyan kicsik. Mit kotorásznak bennem ennyit?
Auuu! Ez fáj! Mit csináltok a lapjaimmal? Hé! Ez egy szamárfül! Neeee! Miért gondoljátok, hogy ha rám léptek, attól magasabbak lesztek? A bölcs emberek nem centikben mérik a magasságot, hanem tudásban! És hogy került rám ez a nehéz autó? Nem vagyok én teherszállító, ettől gerincferdülést kapok! Most meg sátorként használnak Barbie baba táborozásához.
Az őskorban nem bántak így a könyvvel! Mondjuk ők sem becsülték jobban, mert egyetlen őskori történelmi forrás sem emlékezik meg rólunk, csak a szakócáról, meg a baltáról, meg csupa veszélyes szerszámról. Pedig ha tudták volna, hogy ott volt a csodálatos könyv is, akkor egy nap alatt végeztek volna a történészek az őskor kutatásával!
– Georgina, Balázs! Vacsora! Majd holnap befejezitek… Mit csináltok azzal a szegény könyvvel?

Na végre, egy érett férfihang. Neki csak szót fogadnak a gyerekek! Huhh! Már megijedtem, hogy meg kell szólítanom a gyerekeket ahhoz, hogy véget érjenek a megpróbáltatásaim.
Amikor a szobába belépett a férfihang forrása, kiderült, hogy egy apuka, és nagyon hasonlított legutóbbi gazdámra.
– Nahát, hogy milyen régóta kerestem ezt a könyvet! – szólt az apuka. Hol találtátok?
– Hááát, az úgy volt, hogy unatkoztunk, és felmentünk a padlásra kincset keresni, de csak ezt a régi, poros könyvet találtuk.
– Annak nem örülök, hogy engedély nélkül mentetek a padlásra, de nagyon nagy kincset találtatok! Ez egy varázslatos könyv, aminek a titkát még én sem tudtam megfejteni. Amikor tizenhárom éves voltam, Karácsonykor ezt a részt olvasta fel az apukám:
„Tizenharmadik fejezet – Hosszú idők óta a könyvben rejtőzködik egy végtelen hosszú lépcső. Híres költők, írók és tudósok próbálkoztak már a megmászásával. A lépcsőnek nincs egy konkrét helye, minden alkalommal máshol bukkan fel a könyvben.”
– És ez igaz? – kérdezi Balázs.
– Ami ebben a könyvben van, az soha nem hazugság, de az után a Karácsony után elköltöztünk, és azt hittem, hogy a könyv elveszett, így sosem tudtam meg, hova vezet az a lépcső.
De jó! Régóta vártam már arra, hogy valaki újra megmássza a lépcsőmet! Korábban soha nem gondoltam, hogy valami különös dolog van bennem. A vacsora ideje alatt a két gyerek nem volt annyira felszabadult, mint máskor. Szerintem mind a kettőnek az járt a fejében, hogy meg kell keresnie a lépcsőt, és meg kell tudniuk, hogy mi rejtőzik a végén.
A gyerekek lefekvés után kisettenkedtek, és elkezdték OLVASNI a könyvet, majd azon kapták magukat, hogy haladtak felfelé a lépcsőn. Egyszer csak egy gyönyörű szobában találták magukat. Leültek a kanapéra, körülnéztek, és a szoba közepén megpillantottak egy asztalt, az asztalon pedig egy könyvet, ami ismét felkeltette az érdeklődésüket. Végigolvasták ezt a könyvet is, és rájöttek, hogy még újabb és újabb lépcsős kalandok várnak rájuk.

2017 Budapest