Leel-Össy Luca: A bergengóciai bababolt

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy… Na, álljunk, csak meg ki mondta, hogy minden mesének így kell kezdődnie? Senki. Ez is egy mese lesz, de mégse így fogom kezdeni.
Szóval, élt egyszer egy kislány a messzi, messzi, távoli Bergengócia városában. Az édesanyja és az édesapja nagyon szegények voltak. Olyannyira, hogy a kislány, akit Ancsának hívtak nem járhatott iskolába, helyette kora reggeltől késő estig az utcákon koldult. Ami kis pénzt megkerestek, éppen az aznapi betevő falatra volt elég. Ancsának, még mikor egészen kicsi volt, minden vágya egy aranyos, szép játékbaba volt, aki a legjobb barátnője lehetne. Ugyanis Ancsával senki se barátkozott, mivel a családja szegény volt. Az anyukája és az apukája nagyon szerették őt, de sosem tudták megvenni a kislányuk által régen áhított játékot. Így Ancsának nem lett játszópajtása.
Azóta eltelt kerek tíz év. A kis hároméves kislányból csodaszép tizenhárom éves nagylány lett. Ancsa éppen a tizenharmadik születésnapjára ébredt a kis szegényes házacskájukban.

Erdély Boróka Andrea illusztrációja részlete bekerül a mesekönyvbe

– Boldog szülinapot! – lépett be hirtelen anya és apa a szobába.
– Isten éltessen, kincsem! – köszöntötte édesanyja.
– Boldog szülinapot, csillagom! – mondta édesapja, majd szorosan magához húzta Ancsát.
– Köszönöm szépen! – válaszolta Ancsa, és viszonozta apukája ölelését. Megölelte anyukáját is, majd nekilátott az öltözködéshez. Mikor végzett, kiment a konyhába, elvett egy almát, majd elindult hazulról. Már a belvárosban járt, amikor észrevett egy új üzletet, amelyet azelőtt nem látott. Nem foglalkozott vele ment tovább. Gyorsan elszaladt az a nap is, a születésnapos elindult hazafelé, amikor meglátta újra azt az üzletet. Egy gazdag hölgy siettet be éppen, és kiejtett a kosarából egy szép piros almát, amit észre se vett, csak ment tovább egyenesen be a boltba. Ancsa odasietett, felvette az almát, belépett a boltba, majd megszólította a hölgyet:
– Asszonyom ezt el…
– Te kis tolvaj, nem szégyelled, hogy meglopod az idős embereket! Hát ez arcátlan! – monda a hölgy, majd sarkon fordult és kiviharzott a boltból. ,,Én lopni, soha!” – gondolta magában Ancsa.
– Te szegény lélek! Láttam mit tett veled a néni. No, de ne félj, látom, hogy nem vagy te tolvaj. Gyere csak ide! Na, gyere! És ne tartsd már olyan mereven azt az almát! Edd csak meg nyugodtan! Ne félj, nem jön vissza érte! De az ilyen becsületes embernek jutalom jár, nem gondolod? – kérdezte egy kedves anyóka. – Tessék ez a tiéd. Na, mi lesz már, vedd el! Gyerünk, vedd el, különben megsértődök! Úgy, na, szervusz, menj haza, de csak otthon nyisd ki, hallod? – mondotta a kedves asszony.
– Kö… kö… köszönöm! – válaszolta, majd elindult haza.
Mikor hazaért elmondta az egész történetet töviről hegyire, és megmutatta a csomagot is, amelyet kapott. – Fantasztikus, egyszerűen lenyűgöző, hogy az emberek milyen kedvesek tudnak még lenni! – Álmélkodtak a szülei. – Kinyithatom? – Kérdezte kicsit félénken Ancsa.
– Persze! – válaszolták a szülők. Ancsa leszedte a lila csomagolópapírt, leszedte a doboz tetejét, és könnybe lábadt a szeme. Remegő kézzel vette ki az aranyos játékbabát.
Másnap vissza akart menni, a boltba, hogy megköszönje az ajándékát, de az nem volt azon helyen. De, hogy hova tűnt az már örökre rejtély maradt.

2017 Debrecen