Patai Anna: Az ezüst farkas

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Hideg és szeles éjszaka volt aznap este, amikor az erdőbe indultam. A lábam alatt ropogtak a barna, sárga, vörös színű levelek. Az arcomat a szél fújta. Rám oly sokszor kacsintott a hold, mégis úgy éreztem, eltévedtem. Egy farkas nyüszítését hallottam, és remegő lábakkal, halkan megkérdeztem:
– Ki van ott? – majd lámpámat a hang felé fordítottam. Hirtelen megpillantottam egy ezüstösen csillogó farkast. A szeme kéken világított a sötétben, és az enyémbe nézett. Aztán végre észrevettem, miért is nyüszít. Az egyik mancsába tövis szúródott.
– Ó, te szegény! – mondtam, és egy lépest előrébb léptem. De az ezüst farkas megijedt és visszahőkölt.
– Ne félj tőlem! – suttogtam, majd a kezemet felé nyújtottam. Hideg nyelvével megnyalogatta, majd puha mancsát lassan kezembe tette. Vettem egy nagy levegőt, és óvatosan kihúztam a mancsából a tüskét. Fájdalmasan felnyüszített.
– Aúú! Aúú! – kiáltott fel az égbe. Hálás kék szemével olyannak tűnt, mintha rám mosolygott volna. Hirtelen elkezdett fújni a szél, és nemcsak a színes leveleket sodorta magával, hanem az én sapkámat is. Amikor észrevettem, futásnak eredtem és versenybe szálltam a széllel. Hátranéztem, és már a kis farkast se láttam sehol. Eltűnt. A következő pillanatban egy száguldó szürke folt került elém, aki nem volt más, mint az én ezüst farkasom. Hirtelen felugrott a sapkámért, ami pontosan a szájába repült. Boldogan, ugrándozva jött felém, és én elvettem tőle a sapkámat. Azután körülnéztem, és minden olyan egyformának tűnt a sötétben.
– Mi az ott? – mutattam, egy magas kerítésű kastélyra. Nagyon elhagyatottnak látszott.
A falai omladoztak, a kapuja is elég rozsdás volt már. Közelebb mentem, mögöttem az ezüst szőrű farkassal. Ekkor megpillantottam, egy gyönyörű piros rózsát a kapu sarkában. Lehajoltam, hogy megnézzem, de abban a pillanatban a kapu csikorogva–nyikorogva kinyílt. Ahogy körülnéztem borsózni kezdett a hátam, mert a kastély kertje nagyon félelmetesnek tűnt. Mindent benőtt a borostyán és a szökőkútból sem csordogált a víz, ráadásul a szél ide–oda söpörte a száraz leveleket. Félelmemben jobban összehúztam a kabátomat, és már hátráltam volna, amikor a farkas orrához ért a lábam. Egy erős mozdulattal meglökött, én elvesztettem az egyensúlyomat és a földön landoltam. A zajra a kastélyban is felfigyeltek, és az ajtó kinyílt. Mosolygós, kedves szempár figyelt engem.
– Gyémánt! Hazajöttél? – kiáltotta a kedves néni az ajtóból. Az ezüst farkas odafutott a nénihez, aki lehajolt hozzá és simogatni kezdte.
– Szervusz! Én vagyok Gyémánt anyukája – szólt szelíden.
– Tesséék? Hoogy? – értetlenkedtem, bár a mai nap után már ez se tűnt annyira meglepőnek.
– Gyere beljebb, mindent elmesélek – hívott be a néni.

Patai Anna rajza

Bementem a kastélyba, és egy hosszú folyosón haladtunk végig. Elöl ment a farkas, utána a néni, és én. Végül egy szép, tágas nappaliba érkeztünk. Helyet foglaltam az egyik kanapén, és sapkámat a kezembe szorongattam. Körbe néztem. A falon képek lógtak. Középen pedig egy arany keretes tükör állt. Mellette egy családi kép, amin a mosolygós, kedves néni is ott volt. Aztán magas, fekete hajú férfi lépett a nappaliba.
– Ó, hát itt van? Ez nem lehet igaz!! Mégis csak sikerül? – kérdezte a férfi.
Én nem igazán értettem, hogy miről van szó, és egyre inkább haza vágytam. A farkas biztos megérezte ezt, és a kanapéra ugrott, fejét az ölembe tette. A férfi és a néni leültek velem szembe, és láthatóan nagyon izgatottak voltak. Végül a néni szólalt meg:
– Tíz évvel ezelőtt született meg a mi kicsi lányunk, akinek a haja olyan értékes volt, mint a gyémánt. Amikor levágtuk első fürtjeit, azok nyomban apró gyémántkövekké változtak. Ezért is neveztük el Gyémántnak. Aztán eltelt pár év, és az emberek rájöttek, hogy mekkora érték a lányunk. Ő egyre inkább félt az emberektől. Nem bízott már meg senkiben. Egyedül játszott, nem voltak barátai. Próbáltuk felvidítani, és elmagyarázni neki, hogy nem minden embertől kell félnie. A hatodik születésnapján itt álltunk a tükör előtt, és egy családi fényképet készítettünk, ami ott lóg a falon. Gyere, nézd meg! – Felálltunk, és odamentünk. A képen a fekete hajú férfit, a kedves nénit, és egy hosszú, szőke hajú kis lányt láttam. Majd így folytatta a néni:
– A tükör felé fordulva átváltozott Gyémánt farkassá. Egy hangot hallottunk a tükörből, ami azt mondta: „Azért változtál farkassá, mert nem hiszed el, hogy az emberek, nemcsak a hajadért szeretnek, hanem önmagadért. Amíg valaki a barátod nem lesz így farkasként, addig nem is lesz emberi alakod. Ha valaki legyőzve félelmét, hazakísér téged és ennél a tükörnél megáll veled, akkor megtörhet a varázs.”
– Már négy éve, hogy ez történt. De ma!! Végre sikerülhet!! – mondta könnyes szemmel.
Hirtelen fényesség áradt a tükörből, és egy forgószél felkapta az ezüst farkast a levegőbe. Amikor visszaereszkedett a földre, már csak egy hosszú szőke hajú lány volt ott. Rám nézett, és a mosolygós szeméből tudtam, hogy ő nem más, mint az ezüst farkas.
– Anya, Apa! – ölelte meg mindkettőjüket. A kis családnak potyogtak a könnyei a boldogságtól.
Majd felém fordult, és így szólt:
– Köszönöm, hogy nem féltél tőlem és elkísértél ide! Most már tudom, hogy nem minden ember csak a hajamért szeretne velem lenni, és azt is, hogy a félelemnél erősebb a te jó szíved, és szereteted.
– Szívesen, örülök, hogy segíthettem – válaszoltam.
Végül elbúcsúztunk, és én útbaigazítás után haza indultam. Közben azon gondolkodtam, hogy milyen izgalmas és szép volt ez a nap. Boldogan meséltem otthon az új barátnőmről, és hogy a szeretet egy varázslatos dolog.

2017 Mezőkövesd

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.