Juhász Janka: Golgók

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Egy kerek arc jelent meg a nyitott kapu résében. Tulajdonosa összeszűkült szemmel körbekémlelt, és amikor biztonságosnak ítélte a terepet, kilépett.
Az alak egy fiú volt, olyan tizenkét éves forma. Pulóvere felett hosszú ballonkabátot viselt, fején szénakazalszerű barna haj meredezett.
– Nézd, Potts, szabad golgó! – mondta az időközben a kapualjban megjelenő magas fiúnak.
– Hol? – kérdezte a nyurga, és mindenhova nézett, csak oda nem, ahova kellett volna.
– Nyilván az égen, okos tojás. Na gyere, mielőtt valaki befogja az orrunk előtt! – azzal futásnak eredt.
Potts egy pillanatig elképedve állt, majd barátja után iramodott. Hosszú lábaival könnyen utolérte, sőt, le is hagyta, és mire Shiron kifulladva megérkezett, ő már a golgónak támaszkodva, keresztbetett lábbal igyekezett csillapítani zihálását.
– Kedves tőled, hogy megvártál – lihegte az alacsonyabb szemrehányón.
A hatalmas gömb megmozdult. Az óriás megfordult, és kezét lenyújtotta a fiúkhoz. Potts könnyedén felszökkent a kisszoba méretű rücskös tenyérre, és segített Shironnak is felkászálódni. A golgó felemelte kezét, és a tarkójához vitte.
A srácok átugrottak az óriás feje mögé, ahol kényelmes ülést biztosított a tarkó. Miután elhelyezkedtek, Potts megszólalt:
– Vigyél ki minket a partra.
Az óriás kicsit hátrafordította a fejét, jelezve, hogy figyel. Mélyen ülő, apró szemeivel körbenézett, és elindult. Rövid lábaival lassan, de biztosan lépkedett egyenesen a város kapuja mellett lévő két világítótorony egyikéhez.

Juhász Janka Gratuláunk, bekerült rajzod a könyvbe!

Shiron útközben az óriás kőfülén madzagon lógó, rongyosra olvasott kis könyvet nézegette. Már vagy tucatszor elolvasta, de most egy bizonyos rész érdekelte.
„A golgó, eme hatalmas gyermeke a sziklának s földnek, nem születik, hanem egy hegyből válik ki ormótlan golyó formájában, onnét legurul, s amikor nekiütközé valamely más természetadta dolognak, példának okáért egy oromnak, a rajta keledző repedés szép golyó formájúvá simítja őtmagát.”
A fiú elgondolkozott a régies írású szöveget böngészve. Vajon az a golgó, amelyen ül, mikor hagyta el a hegyét? A monstrumok igazi korát nem lehetett megállapítani.
– Szerinted ez mennyi idős? – a fiú Pottshoz fordult, és az alattuk baktató golgóra mutatott.
– Passz – szólt a megszólított, és hanyattfeküdt a hatalmas háton. – A lényeg, hogy visz minket, ingyen, önakaratából, úgyhogy miért számítana a kora?
Ez így volt, a golgók időtlen idők óta segítettek a számukra kis bogaraknak tűnő embereknek. A fiút mindig is sok kérdés foglalkoztatta ezekkel a lényekkel kapcsolatban. Miért szolgálják az embereket önként? Miért nem gyűrték még le őket? Hogy is van ez a születés dolog?
Ma azért mentek a partra Potts-cal, hogy a számos kérdés egyikére választ találjanak.
Végre megérkeztek. A kőóriás megállt, és felnyújtotta tenyerét, hogy a fiúk arra állva épségben földet érhessenek. Körülöttük más golgók éppen felvették utasaikat, hogy bevigyék őket a városba.
Miután Shiron és Potts leszállt, a jámbor monstrum egy kicsit arrébb ment, hogy mások is elférjenek a széles úton. A fiúk a kapun kívül az alacsonyan fekvő tengerpart felé indultak, de a látványtól meg kellett állniuk. Előttük körülbelül két tucat golgó tornyosult. Mivel a srácok a magasabb partszakaszon álltak, egy szintben voltak az óriások férfikar vastagságú szemöldökével.
Néhányuk leült, hatalmas karját maga köré fonta, és nem mozdult. A két fiú ámulva nézte ezeket a monstrumokat, mert most repedezett bőrük összeforrt, kisimult, és úgy néztek ki, mint magányosan álló sziklák.
– Ezek most lehet, hogy évekig meg sem mozdulnak, amíg úgy nem érzik, hogy ideje újjászületniük – mutatott Shiron az újonnan keletkezett kőtömbökre.
– Bámulatos – Potts szájtátva nézte a kőgömböket.
– Gyere, azt hiszem, az egyik most fog újjászületni.
A hatalmas sziklából kezdett kibontakozni a golgó néhány testrésze: előbb a karja, a feje, a lábai, aztán a szeme, a füle és a szája. A kész monstrum ugyanakkora volt, mint amikor megdermedt. Amint megmozdult, sima bőre törni kezdett, először nagy darabokban, a szemöldökénél és az ujjainál pedig jóval kisebbekben.
A fiúk láttak már ilyen fiatal golgót, ezek gyorsabbak voltak az idősebbeknél. A kőóriások pillanatnyi korát – egy életen belül – abból lehetett megállapítani, hogy bőrük mennyire töredezett. Lehet, hogy ez a golgó már milliószor újjászületett, de lehet, hogy még csak először vált ki a hegyből.
– Szervusztok – mondta a frissen újjászületett golgó, és a fiúk hátrahőköltek.
– Te, ez beszél – suttogta Potts mellette álló barátjának.
– A golgók nem beszélnek. Ez egy mutáns! Meneküljünk!
– Figyelj ez az evolúció. Az, hogy ez a példány tud beszélni, a faj alkalmazkodására vall! Ez hatalmas felfedezés! Bármit megtudhatunk tőle. Ne szúrd el az esélyem, légyszi – suttogta Shiron reszkető barátjának, majd hangosan folytatta:
– Szia, én Shiron vagyok, ő pedig Potts. Téged hogy hívnak?
– Nem tudom – felelte az óriás. Hangja olyan volt, mint amikor a kövek egymáson gördülnek.
– Akkor mi adunk neked nevet. Mit szólnál a Bobohoz? – mosolygott a fiú.
– A Bobo jó, Bobonak tetszik az új neve! – lelkendezett a monstrum.
– Jó, de mit fogunk vele csinálni? Haza akarod vinni? – aggodalmaskodott Potts.
– Ha, ha. Gyere Bobo, megtanítjuk neked, hogy mi lesz a munkád – ezt már hangosan folytatta. – Nyújtsd le a kezed!
– Azt hiszem, ez egy nagyon fura barátság kezdete – sóhajtott Potts, és felmászott az óriás tenyerére.

2016