Fridrik Dorka: A Sárkányszem piramis titka

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

– Egyszer régen egy piramis belsejében elrejtettek egy varázserejű smaragd követ. Lie Wangot, a kő őrzőjét el akarták kapni. Egy bizonyos Lilin szerette volna megkaparintani a varázserejű követ. Az volt a terve, hogy leigázza a Kínai birodalmat. Li Wang ezért egy piramisban rejtette őrzői elől az ékkövet. De ez már több mint 1000 éve történt. Azóta senki sem találta meg a piramist, mert burjánzó növényzet nőtte be, s így mindenki elől rejti a titkát. Mindenki egy különös formájú hegynek nézi – mesélte egy este nagypapa.
– Mindig is el akartam hozni onnan, mert akinek a birtokában van bármit megtehet.
– Nagyapa! Én elhozom neked azt az ékkövet! – ugrottam fel lelkesen, amint véget ért az
esti mese.
– De hát te még csak egy 14 éves kislány vagy! – mondta nagyapa.
– Én nem vagyok kislány! – háborodtam fel.
20 év telt el azóta. Szüntelenül kutattam, de nem leltem a kő nyomára. Végül úgy döntöttem, elmegyek a birodalom legöregebb és legbölcsebb emberéhez, akit úgy hívnak, hogy SenSey.
– Mélyen tisztelt SenSey! Szeretném megkérdezni tőled, hogy hallottál-e valaha egy varázserejű smaragd ékkőről?
– Hallottam! – válaszolta rendkívül halkan és nagyon lassan az öreg.
– Ez fantasztikus! Kérlek, mesélj róla! – kérleltem vágyakozóan.
– Öhm… Nem mondhatok semmit – válaszolta SenSey nyersen.
– De miért nem? – értetlenkedtem.
– Csak akkor beszélhetek a titokról, ha hajdani császárom arcát újra láthatom – jelentette ki a bölcs.
– És ez mit jelent? – érdeklődtem kíváncsian.
– Ez egy találós kérdés! Ha megfejted, megmondom, hogy hol van, amit keresel.
– Hm… A császár?… Képe?… Vajon mi lehet? – törtem a fejem.
– Ah! Megvan! – kiáltottam boldogan, és adtam neki egy 1000 jent érő érmét, mert azon az egyik régi uralkodó képe látható.
– Elárulja végre a titkot? – érdeklődtem izgatottan.
– Nem csak elárulom, hanem oda is vezetlek a Sárkányszem piramishoz!
Átkeltünk a Jungjomon, és megmásztuk a Teljuketet, de hat óra viszontagságai után már láttam a fényt az alagút végén, s nemsokára ott álltunk a buja zölddel beborított piramis előtt.
– És hogy lehet ide bejutni – kérdeztem kissé aggodalmas hangon.
– Itt ez a pár hieroglifa! Tanulmányozd át! – hangzott a bölcs válasz.
– Na lássuk csak! Ez minden bizonnyal egy kéz, amint veri a piramis. Ez meg valószínűleg egy kalapácsféleség lehet. Nagyszerű, úgy tűnik megfejtettem! De honnan az égből szerezzek kalapácsot?
Sajnos a hosszas próbálkozás ellenére sem sikerült megoldást találnom erre a kihívásra. Ekkor tehetetlen dühömben a hieroglifákat kezdtem el ütögetni az öklömmel. Legnagyobb ámulatomra nagy zörgéssel kinyílt a piramis rejtett bejárata.
Szájtátva léptem be az épület gyomrába, ahol egy csodálatos világ tárult a szemem elé. Vízesés, rét, erdő és madár ének köszöntött. A piramis tetején tátongó lyukon keresztül beragyogó napfényben megpillantottam a tündöklő zöld smaragdot is. Amint odamentem, hogy megérintsem, megremegett a föld és elindultak a falak felém. Gyorsan felkaptam a követ, és már rohantam is a kijárat felé. Mögöttem hatalmas robajjal nyelte el a föld a hatalmas építményt.
Szerencsére a kalandot épségben megúsztam. Amint hazaértem, kimentem nagyapám sírjához a temetőbe, és elástam mellé a követ. Mert, ha éltében nem is tudta megszerezni, vigye magával a mennyországba.