Nagy Georgina Viktória: A mesekönyv

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

– Óóó anyuci!
Hallatszott egy elégedetlen kiáltás a nappaliból.
– Mi a baj drágám? – kérdezte az édesanya, miközben egy üveg forró kakaót nyomott a kis Kiara kezébe.
– Kapcsold el a csatornát! Elegem van a tévéből!
Édesanyja értetlenül nézett rá.
– Mi történt, hisz eddig alig vártad hogy a kedvenc meséid menjenek a tévében.
Egész nap elvoltál, lekötött a tévé s nézted a meséidet.
– Igen anya, de pár napja csak elszomorodom, eddig sszerettem a kedvenc meséimet, de rájöttem, hogy nem tetszenek a szereplők, nem így képzelem el őket.
– De hát ez csak mese Kiara!
– Igen, de mikor hallom a mesét nem olyan ruhában képzelem el a szereplőket.
– Értem mire gondolsz. Szívesen mesélnék neked, mint amikor a nagyinál voltál, ő mesélt neked, régi, óriási mesekönyvből, s te csak feküdtél a kiságyadban és hallgattad.
Olykor-olykor nevettél, mikor a nagyi lapozott, és a mesekönyv lapjairól a por csak úgy szállt, amit megvilágított az éjjeli szekrényen égő vastag viaszgyertya.
Kiara tágra nyílt szemmel hallgatta édesanyját.
– Miért nem mesélsz nekem anya? Nem emlékszem a régi mesékre, kicsi voltam, de kíváncsi lennék, milyen mesék vannak egy meséskönyvben.
– Ahogy nőttél, felfedezted a tévét, megtetszettek, és már elalvás előtt nem akartad, hogy a nagyi meséljen neked. Sajnos ő már az angyalok között él, édesapád nagyon sokat dolgozik, és én is dolgozom, aztán hazajövök főzök, mosok, takarítok, és bizony van, hogy mire ideérek hozzád, te már a szobádban vagy és alszol. Sajnálom.
– Szeretnék egy meséskönyvet anya! Nincs egy darab sem.
– Rosszcsont kislány voltál Kiara, egyszer mérgedben összetépted őket.
– Akkor ezért nincs…nem emlékeztem rá egyáltalán. Úgy látom mostanában nem lesz mese, igaz?
– Ha nagyon szeretnéd, holnap az óvoda után elmehetünk a városba, és körül nézhetünk, biztos találunk egy kedvedre valót.
– Rendben anya jó éjszakát, szép álmokat!
Másnap Kiara egész nap csak a meséskönyveken gondolkozott még az óvodában is, hogy délután melyiket válassza majd, de miután a délutáni csendespihenőből felkelt, édesanyja állt az ajtóban nagyon elázva.
– Szia kislányom, gyere öltözz fel, sajnálom, de ma nem tudunk menni a városba, nézd mekkora vihar van.
Kiara kinézett az ablakon, valóban sötét felhők borították az eget, és zuhogott az eső.
Csalódottan válaszolt:
– Semmi baj talán majd holnap.
Hazafele egymás mellett sétáltak, Kiara szomorú volt, nem ugrált pocsolyából-pocsolyába, mint máskor, csak lépkedett csendesen édesanyja mellett.
Mikor hazaértek, furcsa sötétség uralkodott a házban. Kiara fel akarta kapcsolni a villanyt, de hamar rájöttek, hogy elment az áram.
– Maradj itt, fel kell mennem a padlásra, visszakapcsolni az áramot! Mindjárt jövök. Kiara édesanyja után eredt halkan. A padláson rögtön észrevette Mr. Brummot a medvét, Csipit a csibét, legókat és sok-sok játékot. Szerette volna újra lehozni a padlásról őket, de ahogy a szatyrot megemelte, leszakadt az alja, és egy poros, vaskos könyv esett ki belőle.
Édesanyja oda sietett, mert hallotta a zajt.
– Nézd anya, ez lesz az a meséskönyv. Gyere, mesélj nekem!
Leültek a nappaliban, és az anyuka mesélni kezdett. Kiara kíváncsian hallgatta, majd hirtelen megszólalt:
– Végre minden szereplő úgy fog kinézni ahogy szeretném! Jaj de jó!
Az édesanya csak mesélt, mesélt, Kiara pedig figyelt, és végre boldog volt.

2017 Mühltal (Németország)