Kántor Rolland Róbert: Hajózás az élet vizén

A legjobb barátom történetét szeretném feltárni a nagyvilág előtt. Ez a fiú tizenhat évesen fölöttébb magányos, visszahúzódott volt, nem igazán voltak barátai. Egyetlen barátjának egy öregember számított, akit végig homály fedett. A fiú akkor ismerkedett meg vele, amikor apjával elment egy halastóhoz. Amíg ott halásztak, megjelent ez az öregember, s egyenesen feléjük tartott, barátságosan. Richárd apja pedig hirtelen furcsán viselkedett: ellenségesen beszélt az öregemberrel, megkérte, hogy távozzon. Az öreg szeretett volna beszélgetni velük, együtt halászni, de az apa ezt nem engedte. Hirtelen haza kellett menniük.
A fiú később még találkozott az öreggel. Vonzotta hozzá a kíváncsiság, így hát elkezdtek beszélgetni. Mint kiderült, az öreg nagy horgász. Felajánlotta, hogy megtanítja a fiút is halászni. Ettől kezdve Richárd heti egy-két alkalommal az idős ember társaságában halászott a környék halastavainál, persze az édesapja tudta nélkül.
Mindez azonban nem ment a végtelenségig, egyszer ugyanis rajtakapták, ahogyan az öreggel együtt halászik. Próbálták megtiltani ezt neki, de makacs, önfejű lévén tiltakozott, s továbbra is találkozott barátjával.
Fél év elteltével a fiú szülei azt mondták, hogy itt Richárd nem a megfelelő tempóban fejlődik, ezért kénytelenek elhagyni az országot, s elviszik őt Franciaországba, hogy ott majd normálisan tudjon tanulni. A fiú szerette volna, ha nem kell elválnia az öreg halásztól, de szóba se jöhetett, hogy maradjanak, vagy hogy az öreg is velük tartson. Nehéz volt az elválás, de a fiú megígérte, hogy egyszer majd még visszatér a halászhoz.
A család Franciaországban éppen egy halászvárosba költözött. Richárd ott minden második nap a város legjobb halászával ment halászni. Amikor nem ide ment, olyankor a partot tisztította, amiért kapott egy kis zsebpénzt.
Eközben az öreg halász rendkívül magányos volt, senkije sem volt már. S már a halászat sem volt az igazi, csak hébe-hóba fogott egy-egy halat. Mivel nem volt kivel beszélgessen, magányában kincses térképeket és tájképeket rajzolt. Ezeket aztán mind betette egy-egy üvegbe, s csónakjáról rendre beledobálta őket a tengerbe.
Mindeközben eltelt egy év. A fiú Franciaországban, miközben a partot tisztította, a vízben látott egy csillogó üveget, amit nemsokára a víz a partra sodort. Ebben egy kincses térkép volt. Ekkor eldöntötte, hogy ideje meglátogatni az öreg halászt, s majd együtt megkeresik a kincset. Tudta, hogy kincs nem létezik, de jó kifogásnak érezte, hogy együtt időt tölthessenek ismét. További négy év telt el addig, amíg a fiúnak sikerült eljutnia az öreghez. Nagyon örültek egymásnak. A fiú lelkesen mesélte, mit talált, s közölte vágyát, miszerint szeretné, ha közösen találnák meg a kincset. A halász tudta, hogy a térképet ő készítette, s minden csak kitalálás, de nem akarta ezt elmondani a fiúnak, mert félt, hogy rögvest visszamenne Franciaországba, s ő pedig ismét egyedül maradna, végérvényesen.
A megspórolt pénzből a fiú vásárolt egy hajót, s azzal mentek megkeresni a kincset. Sok ideig hajóztak a vizeken, ez idő alatt hatalmas mennyiségű halat sikerült kifogniuk, s több szigetet is meglátogattak.
Az öreg halász egyszer csak rosszul lett a hajón. Ezt követően megpróbáltak minél hamarabb szárazföldre jutni. Sajnos minden hiába. A halász már nagyon öreg volt, s leginkább magányosságában megviselt sorsú. Nem bírta tovább a küzdelmet, s a hajón a fiú láttára meghalt. A fiú érezte, hogy sosem feledheti el öreg barátját. Az öreg halász pedig úgy halt meg, hogy alkalma sem adódott, hogy elmondja élete legnagyobb titkát annak a fiúnak, akit az egész világból a legjobban szeretett, jobban mindennél. Még a fiú apjánál is jobban.

2017 Sáromberke (Románia)