Kreiner József: Elmúlik a kis Falunk, de mi mégis Haza megyünk!
Hol volt, hol nem volt, a Keleti-Mecsek lábainál egy kis falu, Váralja. Kezdődik így az én mesém, amely talán nem is mese, hanem meseszép helyen, mesébe illő szereplőkkel íródik. Azaz, az én kis szülőfalum, igenis létezik, csak múlóban van az öregedés, és szegénysége miatt, bár a helyszín és története, valamint történetei csodásak, ezért írom most meg Nektek röviden.
Ott kezdeném, hogy Ica néni a falusi tanító nénink kilencvenhárom évesen húzza az alsó bolt elé a kis zörgős kocsiját, telis-tele könyvekkel, november 19-én, Erzsébet napkor, a Váraljai Búcsú jeles napján. A sok árus-bazáros már reggel kipakol a német templom és a bolt elé, a főutca szélére, sátraikkal. Ica néni közéjük, a bolt lépcsőjére leterített csomagolópapírra rakja ki kincseit, az eladni kívánt könyveket. Ebéd után minden gyerek siet a búcsúba, hogy spórolt, vagy kapott pénzén patronos pisztolyt, távirányítós autót, babát, vagy nagy nyalókát vegyen. Én is sietek édesapámtól kapott pénzzel, de én Ica nénihez, másokkal ellentétben, mert Ica néni kedvessége leírhatatlan, és nagyon szeretem a történelmet mind a mai napig. Drága Ica néni volt, az a sajnos kihalófélben lévő, úgynevezett falusi tanító, a példakép, a falu lelke!
Nem véletlenül, hiszen édesapja volt a nagytiszteletű Jánosi György, a falu református lelkésze, író, költő, publicista, politikus, Ortutay Gyula kultuszminiszter személyes jó barátja. A Gyöngyös bokrétás mozgalom elindítója, a Tolna Megyei Népújság elődjének, a Tolnai Újságnak az alapítója, a Pesti Napló tudósítója és meseíró. Meséskötetei kronológiailag az Édesboldogság, a Liplop Pali, a Seholsincsország. De Gyuri bácsi helytörténeti kutatásokat is végzett, amelyeket lánya, Jánosi Ilona, azaz Ica néni is folytatott, aki engem a Váraljai kis iskolában tanított, és annyira megszerettette velem, a számomra amúgy is kedves, falumat, hogy később jómagam is kutatásokat, gyűjtéseket, írásokat folytattam a helytörténetben. Így tudom nektek elmesélni, hogy a falu elején, az úgynevezett háromháznál, római kori égetett egész téglákat találtak, ami bizonyítja, a mai napig is fellelhető, látható Török-dombon lévő földvár ezer éves történetét. Mivel a Sophiane (Pécs) és Aquincum (Buda) közti kereskedő útvonal, ismert nevén Selyem út, jelző őrhelye volt. A volt útvonal mentén megtalálható jelző földvárak maradványai, amelyek tűzzel is jeleztek esetleges rablótámadás esetén egymásnak, és a vonuló gazdag kereskedőknek.
A jelzővár fontossága miatt keletkezett a falu, ugyanis 1224-ben, a Pécsi Szaniszló Püspök Úr írásos feljegyzéseiben szerepel először a Villa Valery név, amely a jelzővárra és a falu keletkezésére utal. Később a Keleti-Mecsek ezen napsütötte, kitűnő bortermelő völgyében, a két összefolyó patak mentén, annak hátsó részében lévő Kövesd nevű őstelepülést, a mocsaras részről előre hozták a völgy elejére a földvár alá, és az ott élő besenyő magyarsággal egyesítve létrejött Varallya, a mostani eredeti Váralja helyén.
A török időkben Begler Bég idején megerősítették a nyolcas alakú földvárakat kősánccal, kőtoronnyal és felvonulási úttal bíró alsó várral. Itt mondom el, hogy a régi történetírók szerint a törökök megmagasították a várdombot. Mégpedig úgy, hogy a sapkájukban hordták fel a földet a hegy emeléséhez, magasításához!
Valószínűleg a sokaságuk miatt is hirdették így a várépítést, hogy még ijesztőbb legyen a dolog.
De ami a tény, hogy nagyon hosszú alagutakat ástak a vártól minden irányba, egy alagút állítólag Pécsig vezetett egészen.
Szerencsére ezen dolgokat Miklós Zsuzsa régész, Magyarország legnagyobb molke (földvár) kutatójának ásatásai, helikopterről készített fotói és régészeti rajzai is igazolják, ezeken pedig én személyesen is részt vettem.
A török idők után, 1711-ben jött egy Huth nevű német bányász, aki nagyon sok szenet talált, nagyon jó minőségben. A falu történetében ez egy nagy fordulópont volt, mert még sok német család jött, sok bányász és céhes mesterember, akik kavarodtak az ősi besenyő magyarsággal, és a falu akkor érte el a legnagyobb lélekszámát, 3200 fő körül. Ezeket a Törcsi néni padlásán talált faládából tudom, mert felkéredzkedtem régiséget keresni, és rátaláltam a Csapó család bírói feljegyzéseire, egészen 1620-as évektől. számomra ez hatalmas élmény volt! Különösen még az, hogy az iratok közti kutatások közben megtaláltam egy 1714-es Német bevándorlási listát, amelyen szerepelt Kreiner Heinz neve, aki zenész volt, és később a falu, azaz Váralja bírója lett. A fia, Kreiner János, szintén bíróválasztást nyert el és kapott bizalmat, az ő fia Kreiner Vilmos lett, nagyon híres zenész, az övé Kreiner József aknász a Váraljai szénbánya dolgozója, az én drága édesapám.
A Német-Magyar békés és sikeres együttélés bizonyítékai a váraljai hímzésben is fellelhetőek, bizonyíthatóak, ugyanis a régi, eredeti sárközi színes magyar népviseletben megjelentek a fehér csipkés szélek, kis kék hímzéses lyukas virágközepekkel.
A Jánosi Gyuri bácsi által indított hagyományőrzésnek van bőven jogos alapja, ilyen például a Néprajzi Lexikon 4. kötetében található a furugla faragás, amely a váraljai Dömötör család mestersége volt. Ilyen a méltán híres Fonó jelenet, ahol a falu asszonyai és a gyerekek jöttek össze, meglátogatva őket a falu előkelőségei. Itt szőttek-fontak, kukoricát morzsoltak, és meséltek érdekes történeteket.
Aztán a Húsvéti Tojásvásár a vásárdombon, a falu középső részén, a borbélykanyarban, ahol a speciális hagymahéjas eljárással 17 féle mintával (récetalpas, gereblés, forgós, stb.) készült tojást adták a lányok a kiszemelt legénynek.
De ugyanilyen híres a váraljai lakodalmas, a váraljai hátravágós tánccal, és a szüreti felvonulással. Ezen dolgok tényeit és eredetét a Schmidt Jutka néni által alapított és létrehozott falumúzeum és később kialakított bányamúzeum is igazolja.
No, de nemcsak története van ennek a csodás kis falunak, hanem helyszíne és élővilága is!
Képzeljétek, szerencsére a Duna-Dráva Nemzeti Park területe lett, és így védetté vált az egész váraljai terület, mindkét völgyével és azt övező hegyeivel.
A jó illatú, eredeti fekete-fenyvesek, a tavaszi mogyorófák és gyönyörű sárga kikericsek, a kék vadibolyák, a csobogó, tisztavizű két patak, a néhol erdőből kilátszó sziklák között.
A bő gímszarvas állomány, csodás érmes bikákkal, sivítozó, rohanó kis csíkos vadmalacokkal, sunyi rókákkal és ma már ritka nyestkutyákkal, a mocsaras részek tarajos gőtéivel, az öreg kőbánya rétisas párjával és a szintén fogyó széncinkékkel, valamint a lent megbújó rézkígyókkal.
Hidd el, mindez a valóságban meseszép! És nagy része még érintetlen! Lehet, hogy így szerencsés a ma már csak 860 főt számláló, elszegényedett, tisztes öregjeit eltemető falu. Nem tudom. De egy biztos, én itt születtem, itt élnek a patakparti több mint 300 éves, 70 cm széles vertfalú várunkban (ami valaha postakocsi épület volt, és az idős Kreinerek 72 ezer Forintért vásárolták meg) a drága gyermekeim, Kitti és Gábor, édesapámmal, édesanyámmal.
Mi imádunk ide, a nyugodtságba hazamenni!
A két patak kicsit lejjebb találkozik a házunktól, ezért az utca nincs tovább, nem tud autóforgalom lenni, így este a csendet a kerti tavunk és a patak békáinak verseny brekegése zenésíti meg, vagy augusztus végén, szeptember elején a gímbikák bőgése, a kőbánya feletti sas pár vijjogása. Ugye megérted ez mekkora kincs napjainkban?
A majdnem mesém végén pedig gondolatban gyere el velünk a kedvenc időtöltésünk helyszínére!
A házunktól légvonalban 760 méterre, de magasságában 540 mérette van a Cser-tető, a Keleti-Mecsek legmagasabb földrajzi pontja, az azt jelölő kővel. A magas tető körül a Mecsek felé fenyvesek, hátratekintve csodás illattal, elől kissé jobbra a Török-domb, a vár maradványaival és a kitűzött magyar zászlóval, amely a széltől mindig lobog, szemben pedig az elterülő panoráma, lent, ameddig a szem ellát.
Aztán jön a mi időnk, a kellemes nyári este. Kittikémmel, Gáborkámmal és egy öreg kockás pléddel a hónom alatt, felmegyünk a Cser-tetőre, amely ilyenkor a frissen vágott széna illatától és a szomszédos hegyek fenyőillatától még fogósabb. Este tíz óra körül felérünk, csend van. Este van, felállunk a Cser-tető csúcsát jelölő kőre, amely kiáll egy kicsit a vágott fűből, és jön, amit nagyon szeretünk. Szelet Fogni! Behunyt szemmel felállsz a kőre, széttárod a kezed, és hagyod, érzed, ahogy finom illatú nyári szél fújja a csúcson állva az arcodat, és egykét perc után még így átgondolsz mindent, kinyitod a szemed, és eléd tárul szemben összesen 32 település esti fénye! És még mindig csend! Csak a szél fúj lágyan, kedvesen!
Ezek után ideballagok én HAZA a kicsikéimmel, Kittikémmel, Gáborkámmal, a kiöregedő, kéttornyos, nagy múltú falumba az édesapámhoz, édesanyámhoz, a szülőházunkba. Azt hiszem, örökre.
Itt a vége, fuss el véle, de inkább gyere el, nézd meg!
2017 Kaposvár