Schultz Dániel: A mágikus óra

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer két falu. A két falu folyton azon veszekedett hogy kié legyen az óra, mert csak egy óra volt. De soha nem tudtak megegyezni, mert mindannyian akarták az órát. Egyszer az egyik falubéli azt gondolta bejárja a világot, hogy szerezzen még egy órát. Az ötlet mindkét falunak tetszett. Így hát útnak indult. Útközben találkozott sok emberrel, de egyik sem tudott neki órát szerezni. Ahogy megy mendegél egyszer csak találkozik egy öregemberrel – az öreg így szólt hozzá.
– Látom rajtad, hogy órát keresel.
– Igen – válaszolt az ember.
– Én tudok segíteni neked.
Így hát az ember követte az öreget. Aztán elértek egy városba. Ott bekopogtak egy óráshoz aki így szólt hozzájuk:
– Miben tudok segíteni?
– Órát keresünk – válaszolta az öreg.
– Milyen órát ajánlhatok? Van fali-, kar-, torony-, napóra, vagy csak szimpla asztali órát kérnek?
Na, itt jött a baj. Az ember nem kérdezte milyen óra kell csak annyit mondtak neki óra kell. Nem hozott szekeret meg semmit és egy kis karórát nem vihet nekik. Így hát úgy döntött, az összes órát megveszi. Kifizették és mielőtt távoztak volna vettek egy szekeret is. Az úton hazafelé még bementek ide-oda, vettek tányérokat, poharakat és még sok apróságot. Az ember odaadta az egyik órát az öregnek aztán elbúcsúztak. Ahogy megy hazafelé az ember a szekérrel, váratlanul megtámadják a banditák. Oda az összes óra, ékszer, pohár, minden, ami volt. Szomorúan battyogott hazafelé, amikor észrevette a zsebében maradt karórát. Ez a karóra nem közönséges óra volt, hanem egy mágikus karóra, mely oly erővel bír, hogy minden olyan órát ami valaha hozzáér, azt magához tudta vonzani a varázsszóra, ami így szól: „óra, óra karóra”, és láss csodát, minden óra odaröppen. De a mi emberünk ezt nem tudta. Mikor hazaért kérdezték hol az óra?
Így felelt:
– Hát az az igazság, hogy elvették a banditák.
– Miféle banditák?
– Hát a banditák.
Ezután mérges lett a falu, mert minden pénzüket odaadták. Ekkor véletlenül az ember kimondta a varázsszót: “Óra, óra karóra!” – annak ellenére, hogy nem is tudta. És láss csodát odaröppent minden óra, amihez valaha hozzáért. A torony-, a nap-, az asztali- és minden óra odakerült az ő falujához. A másik falu nagyon irigy lett. Az ismeretlen öregember volt az oka ennek a varázslatnak, ő varázsló volt.

A banditák nem hittek a szemüknek, amikor az órák visszaszálltak.
A falu népe összegyűlt, felállították a toronyórát és a napórát és ünnepelni kezdtek. De a másik falu is kapott a sok órából, hogy az irigység elszálljon belőlük. Annyi óra volt, hogy minden embernek jutott belőle. Máig is élnek, ha meg nem haltak.

2017 Telki

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.