Zs. Somló Dániel: Bozót boszi és a pamutorrú nyúlfarkas
Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!
Hol volt, hol nem volt, valamikor nagyon régen, élt a Kerek erdő közepén egy sumák, haspók farkas. Úgy hívták hogy Zabbancs. Haspók volt, mert enni, mindennél jobban szeretett. Mindennek örült, de leginkább a nyúlhúsra fájt a foga. Egyszer aztán a kerek erdei nyulak megunták a rettegést, és úgy döntöttek ennek fele sem tréfa, inkább elköltöznek, semmint hogy megvárják , hogy Zabbancs mindenkit felfaljon. Így is tettek összepakoltak, aztán uccu neki, felvették a nyúlcipőt, és meg sem álltak a szomszéd erdőig. De az nem akármilyen erdő volt ám, hanem a Bozót Boszi birodalma. Bozót Boszi egy nagyon híres természetvédő boszorkány volt. Óvott minden növényt és állatot. Mikor meglátta az elesett nyuszi családot, csodálkozva kérdezte:
– Hát ti, kik vagytok, és mi járatban erre?
– Mi vagyunk a Pihe család, és a ronda Zabbancs elől menekülünk. A gonosz ordas sorra fal fel bennünket, így ott kellett hagynunk otthonunkat, és új menedéket keresünk – mondták szepegve.
Azonnal befogadta őket és varázsolt nekik gyönyörű házacskákat, pihe-puha szalmaággyal. Hanem Zabbancs nem nyugodott bele, a nyúlcsalád elköltözésébe,
– Hát az mégsem lehet, hogy én eztán már csak békát eszem. Megkeresem őket! – gondolta.
El is indult a szimata után, és nem sokára meg is találta őket. Elborzadva látta, hogy a boszorka védelme alatt álnak Pihéjék!
– No nem baj, majd ezt is megoldom! Hihi, majd beöltözök nyúlnak, és a buta nyanya majd betesz engem is a nyuszikák közé. Aztán, hát…, kinek tűnik fel, ha egy-két nyuszkóval kevesebb lesz – gondolta a sumák ordas. Így is tett. Fekete zokniból csinált magának cuki nyuszi pamutorrot, egy fehérből meg tapsifület.
– No ezzel megvolnánk! – gondolta, és visszaindult Bozót Boszihoz.
Bekopogott, és ki is nyitotta neki az öreg boszorka az ajtót. A nyusziknak egytől egyig leesett az álla hogy ki ez a rettenetes furcsa szerzet. Nagy fülű, gombóc orrú mint ők, de a farka, hát az nagyon félelmetes. Ismerősen félelmetes.
Bezzeg Bozót Boszi egyből tudta ki az, és miben sántikál.
– Na megállj, majd én móresre tanítalak! – gondolta magába.
– Ki vagy te és mi járatban? – kérdezte Zabbancstól, mintha nem ismerné fel.
– Én egy szegény nyuszkó vagyok, és szeretnék itt lakni.
– Úgy, hát gyere ha szeretnél – mondta – neked is varázsolok egy nyusziházat, rendezkedj be, aztán vacsoránál várunk szeretettel.
– Köszönöm a kedvességed! – mondta Zabbancs. Kipakolt, és alig várta a vacsorát.
– Biztos valami fincsi husi lesz! – gondolta. Gyorsan vissza is ment a Boszihoz, ahol már terítettek. Ő is bekopogott, majd belépett, és leült az asztalhoz. Hanem aztán volt nagy meglepetés, hozták is a vacsorát. Fincsi ropogós káposztát, meg zamatos répát. Mindenki boldogan vacsorázott, csak Zabbancs ült az ételt turkálva.
– Na mi van Nyuszikám, – szólt Bozót Boszi – tán beteg vagy, fáj a hasad?
– Nem fáj semmim – mondta undorodva Zabbancs.
– Éhes vagyok! – kiáltott Zabbancs! Azzal felugrott az asztalra és a legdagibb nyuszkóra vetette magát. De Bozót Boszi sem volt rest.
– Girbe-gurba pamutorr, legyen a csalóból, farkasnyúl!
Ebben a pillanatban Zabbacs pamutorrú plüssfülű farkasnyúllá változott. Jaj nagyon megijedt szegény, hogy mi lesz most vele. A nyuszkók meg úgy kacagtak, hogy a könnyük is kicsordult. Zabbancs vonyítva rohant hazáig. Az erdő állatai, aki csak látta, mind a hasukat fogták a nevetéstől. Otthon a tükör előtt sopánkodva sírdogált.
– Mi lesz most velem, jajajaj!
Hát a tükörbe egyszer csak előtűnt Bozót Boszi képmása, és így szólt:
– Ha megígéred, hogy jó leszel, és egyet sem eszel többet meg az én nyuszikáim közül, visszavarázsollak.
– Megígérem, megígérem! – hüppögött Zabbancs!
– Girbe-gurba rikkancs, legyen e viccből Zabbancs! – és abban a pillanatban visszaváltozott Zabbancs. A rémült farkas soha többé nem evett nyulacskát. A nyuszikák máig is boldogan élnek, ha meg nem haltak. Ha Zabbancs vissza nem változott volna, az én mesém is tovább tartott volna.
2016
Előző bejegyzés
Következő bejegyzés