Molnár Viktória : Hollywoodi szülinap

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

„Már csak egy nap, már csak egy nap“ – suttogtam magamban egyik este, amikor kedvenc könyvemet, a Harry Pottert olvastam a szülinapi résznél.
Amikor elálmosodtam, a könyvet letettem az éjjeliszekrényemre, de le se vettem róla a szemem. Nem bírtam elaludni, csak forgolódtam, és azon töprengtem, hogy milyen jó lenne, ha Roxfort valóban létezne, és én oda járhatnék iskolába. Végül elnyomott az álom. Reggel, mikor felébredtem, nem találtam a könyvet. „Kiraboltak!“ – ordítottam. Apu beszaladt, de ő sem látta sehol. Nem értem rá keresgélni, mert indulnom kellett az iskolába. Nem tudtam figyelni az órákon, csak a könyv járt az eszemben, még sírdogáltam is miatta. „Remélem, előkerül, hiszen ő a legféltettebb kincsem!“ – sóhajtoztam. Aztán eszembe jutott, hogy másnap lesz a szülinapom, és ez az öröm letörölte a könnyeket az arcomról. Este épp a Harry Pottert adták a tévében, amit boldogan néztem meg ezredszerre is, még a könyvről is megfeledkeztem. Lefeküdtem és mély álomba merültem. Egy erdőben találtam magam. Hirtelen egy borítékot fújt az arcomba a szél. „Ez meg mi?“ – kérdeztem ijedten. Egy levél és egy térkép volt benne. A levélben ez állt: „Drága kislányom! Ne félj semmitől, csak kövesd ezt a térképet és eljutsz oda, ahová szeretnél.“ Elindultam hát. Egyszer csak egy bagoly repült felém és egy levelet hozott. „Jaj, ne! Még egy levél?“ – kérdeztem. A bagoly bíztatott, hogy nyissam ki! „Csak nem? Ez lehetetlen! Ez…ez Roxfortból érkezett!“ – kiabáltam olyan hangosan, hogy még a bagoly is megijedt. „Kedves Viktória!“ – olvastam izgatottan. „Szívélyesen meghívunk Roxfortba, a boszorkányok és varázslók iskolájába, ahová mugli lény a lábát be nem teheti. Várunk a 9 és ¾-es vágánynál, ahonnan 10 órakor indul a Roxfort Expressz.“ A szívem a torkomban kalapált. A bagoly elvezetett az állomásra. Már mindenki rám várt. Gyorsan beszálltam, és már indultunk is. Amikor odaértünk, a tanár odaadta a szükséges dolgokat: könyvet, ruhát, pálcát, füzetet, baglyot, pennát, seprűt és egy dobozt. „Mindezt a szüleid vették neked“ – mondta.
Roxfort a világ legszebb helye. A süveg a Mardekárba osztott be. Nagyon jól éreztem magam. Megtanultam pár varázsigét, mint pl.: Alohomora, Vingradium Leviosa (persze az „o“-n a hangsúly), és egyebeket. Éppen repülni indultunk volna, amikor hirtelen belémnyilallt: „Na, persze, Roxfort, mi? Ez a hely nem is létezik. Harry Pottert és a varázslóiskolát csak J.K. Rowling találta ki!“ – ordítottam, és megcsíptem a kezemet. Erre…felébredtem. Csak álom volt az egész. (Ha nem csíptem volna meg magamat, már rég repülhettem volna.) Reggel a szüleim felköszöntöttek a Harry Potter új részével. Hurrá! – köszöntem meg nekik, majd elmeséltem az álmomat, amit azóta hollywoodi szülinapnak hívok. Ha jól tudom, ott forgatták a regényből készült filmet, amiben (az álmomnak köszönhetően) én is szerepelhettem. Ez volt életem legszebb, legkalandosabb, legjobb álma és egyben szülinapja. Ja, és az elveszett könyvet megtaláltam az éjjeliszekrény mögött.

2016