Noszkó-Horváth Dániel: Az ebédlőasztal meséje

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Jártatok már északra Rózsadombtól, nyugatra Óbudától, a Harap utca 3. alatt, ott is az 5. emeleten? Hát azon a helyen bizony csodás dolog történt! Ott él a Kátai család egy szép nagy lakásban. Hatalmas ebédlőjük van, egy 12 személyes hosszú, sötétbarna tölgyfa ebédlőasztallal a közepén. Ám ők, ahogy a mai modern családok, inkább a konyhában esznek, gyorsan, kutyafuttában. Ezért történhetett, hogy észre sem vették, mi zajlik az ebédlőjükben.
Augusztus 20-án apró kis lények érkeztek a Föld közelébe, akiket a tűzijáték elvakított, űrhajójuk elromlott, emiatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk. Nem tudták hol járnak, és pont a Kátai család ebédlőjének ablakán átsuhanva, az ebédlőasztalon landoltak. Először a kis lények nem tudták mi történt velük, hol vannak, hová jutottak. Annyi viszont gyorsan kiderült számukra, hogy nem működőképes az űrhajójuk, és nincs összeköttetésük a bázisukkal, így maradniuk kell egy jó darabig. A hét kis lény, mivel nem volt mit tenniük, elkezdték felderíteni a számukra idegen bolygónak hitt ebédlőasztalt.
Először a só- és borstartót vették észre. Óvatosan közelítettek, hiszen számukra óriás méretűek voltak a tartók. Csak nézték-nézték, de nem mertek odamenni. Ekkor látták meg a fogpiszkálókat, ami erdő nagyságú volt számukra. Gyorsan elrejtőztek egy-egy kopasz „fa” mögött és mozdulatlanul várták, mi történik. Kis idő múlva rájöttek, hogy ezek nem ellenséges tárgyak, így elkezdtek közelebb merészkedni. Ekkor hatalmas zajt hallottak, majd vakító fénycsóva jelent meg, és szélvihar söpört végig az asztalon, felborítva az egyik kiszemelt tárgyat. A szélvihar, ahogy jött, úgy ment is, majd újra sötét lett. A kis lények nem tudhatták, hogy a „vihart” Kátai Kata – a család 5 éves kislánya – okozta, aki körbe rollerozott az ebédlőben, majd távozott, felborítva a borstartót. A kis lények – a fénynyaláb megszűnése után – ismét visszanyerték látásukat és észrevették, hogy a célba vett tárgy felborult, s belőle nagy, barnás sziklácskák gurultak ki. Közelítve hozzájuk, mindegyikük tüsszögni kezdett, így végül ezt a területet tilos zónának nyilvánították, és próbálták minél jobban elkerülni. Felfedező útjukat folytatva, a következő célpont, amit kiszemeltek, egy számukra idegen alakú, érdekes illatú, zöld szárú, lila bojtú bokrot tartalmazó átlátszó tárgy volt. Eleinte csodálták, majd nagy nehezen felmásztak rá, és megmártóztak tenger nagyságú vizében. Immár felfrissülve, egész a „bokor” tetejére merészkedtek, ahonnan csodás kilátás tárult eléjük az új bolygónak vélt ebédlőasztalról.
Itt szemelték ki a következő felderítetlen objektumot, egy csodás, csillogó sziklákkal teli medret. Mivel a két tárgy igen közel volt egymáshoz, a bokor egy-egy ágán lecsúsztak, egészen a csillogó-villogó hegyek közé. Mivel néhányan majdnem beszorultak a tálba az édes illatú csodás sziklák közé, gyorsan kikecmeregve folytatták útjukat a még hatalmasabb, óriás nagyságú, különböző színű és alakú meteoritoknak hitt hegységek felé. Felkapaszkodás közben véletlenül beleszúródott egyikük ételszívó készüléke egy nap-sárga, sima felületű gömbbe. Mivel már úgyis benne volt, minden bátorságát összeszedve, beleszívott és a mennyei nedűtől érezte, hogy újra erőre kap, mert már majdnem kiürült a tápanyag a testéből. Így megnyugtatta társait, hogy élelmük lesz, amíg ezen a „bolygón” kényszerülnek tartózkodni.
A kis lények frissen szerzett tapasztalataikkal rájöttek, hogy ezen a helyen a túléléshez megvan mindenük Egyedül igazán jó alvóhelyet nem találtak maguknak, így szálláshelyüket továbbra is pici űrhajójukban rendezték be.
Itt éldegéltek hát több hónapon keresztül, amikor is egy szép napon nyüzsgés, csörömpölés támadt körülöttük az ebédlőben. Szép ruhába öltözött emberek – nyilván a Kátai család tagjai – sürögtek-forogtak a szobában, kezükben poharakkal, tányérokkal, evőeszközökkel. A kis lények nem értették, mi történhetett, miért bolydult fel a környezetük, ami hosszú időn át nyugalmat és biztonságot nyújtott számukra. Ezért visszavonultak kis űrhajójukba, és riadtan szemlélték tovább az eseményeket.
Szépen lassan minden tárgy kicserélődött az asztalon, csak a só- és borstartó maradt a helyén, amiknek tövében a kis űrhajó állt. Egyszer csak valaki megjelent egy nagy, kerek, űrközpontra emlékeztető tállal a kezében. Ez nem volt más, mint Kátai Kata szülinapi tortája, 6 darab égő gyertyával és egy tűzijátékkal a közepén. Az emberek tapsoltak, miközben meggyújtották tűzijátékot is. De miközben begyulladt a tűzijáték, rögvest el is dőlt, pontosan a kis űrhajó irányába. A tűz olyan erősen lövellt, hogy begyulladtak az űrhajócska hajtóművei és huss, ahogy jött, úgy ment is. Kirepült a nyitott ablakon, amiből az ünneplők csak annyit vettek észre, hogy egy kis fénycsík suhant ki az ablakon. Nem igazán törődtek vele, csak a bölcs, öreg nagypapa jegyezte meg magában, hogy van néha olyan pillanat, mely kilóg az időből.
A kis asztronauták örömmel tapasztalták, hogy ismét a levegőbe emelkedtek, gyorsan mindenki elfoglalta helyét és rendben hazanavigálták magukat bolygójukra. Erre a hosszúra nyúlt kirándulásra egész életükben emlékeztek, és kalandjaikról még sokat mesélték gyerekeiknek, unokáiknak.