Ujvári Botond: A gyógyvíz

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Hol volt, hol nem volt, a magas hegyek egy eldugott falujában élt egy öreg király gyönyörű kastélyában, három fiával. Egy nap a király nagyon megbetegedett, még az udvari orvosa sem tudott segíteni rajta. Hírét járta, hogy a járvány a faluban is több áldozatot szedett. Egy szegény parasztot is levett a lábáról, akinek két lusta és egy szorgos fia volt. Dolgozott is a legkisebb a földeken éjt nappallá téve, esőben, szélben, hogy legyen a családnak mit enni. A betegek tudtára jutott, hogy a kórságon csak a Tündér-hegy gyógyvize segíthet. Kérlelte az öreg király és a szegény ember is a fiait, hogy hozzanak nekik ebből a forrásból. Útnak is indult a három királyfi és a három parasztlegény, hogy nyomára bukkanjanak Tündér-hegy forrásainak. Mivel egy irányba indultak, első este összetalálkoztak az első kereszteződés melletti kocsmában. Beszédbe elegyedtek, elmesélték úticéljaikat, és ki-ki a hozzá illő korúval barátságot kötött. Vacsora közben az asztalhoz szegődött az udvari vadász, aki minden este itt borozgatott. Jó ivócimborára talált a két legidősebb fiúban. Fecsegése közben szót ejtett egy közeli, gazdag kincset rejtő aranybányáról. Ez leginkább a középső fiúkat villanyozta fel, és el is határozták, hogy másnap kifaggatják a vadászt, megfeledkezvén eredeti céljukról. Mivel másnap reggel az idősebb testvérek még mélyen szunyókáltak, csak a legifjabb fiúpár indult útnak, nekik volt a legfontosabb apjuk gyógyulása. A kocsmárosné, aki ráismert az ifjú királyfira, útba igazította őket Tündér-hegy felé. Óva intette őket a hegy veszedelmes védősárkányától. Két táltosával, Villámmal és Patkóval ajándékozta meg őket. Ellovagoltak a legények, de az első nap, egy anyón kívül, senkivel sem találkoztak. Szegény olyan öreg volt, hogy görnyedt hátával nehezen tudott csak fát gyűjteni a kandallójába. A jószívű legények segítettek rajta, és nála éjszakáztak. Reggel a kezükbe nyomott egy ostort: ha vadállattal találkoznak, az majd segít rajtuk. Figyelmeztette őket, hogy a három forrás közül kettő mérgező, és csak egynek a vize gyógyerejű. 
Harmadnap is hegyen-völgyön át lovagoltak, és egy kétségbeesett öreg pásztorba botlottak. Éppen szétszéledt nyáját kereste, mert egy farkas támadt juhaira. Őt is megsajnálták a fiúk, és összeterelték a nyáját. Hálából a pásztor a tarisznyájába nyúlt és két zabszálat nyújtott át nekik: ha lovaikkal baj történne, ez segíteni fog. Egész éjen át vágtattak az erdőben, amikor hirtelen a sötétben nagy fényességre és zajra lettek figyelmesek. Ijedten ismertek a hegy védősárkányára, és ebből tudták, hogy közel van már a három forrás. De Villámnak és Patkónak sem kellett több, sebes vágtába csaptak. A tüzet okádó sárkány a nyomukba eredt, de a két táltossal nem kelhetett versenyre. Hosszú vágta után végre megpillantották a csodás hegyet és egy sziklahasadékban a három rejtett forrást. Nagy tanakodásba kezdtek, hogyan derítsék ki, a három forrás közül melyiknek nem mérgező a vize. Mivel a barátok egymás életét féltették, ezért két kedves lovukkal kóstoltatták meg a két kiválasztott forrás vizét. Idegesen merítettek kulacsaikkal és kínálgatták Villámot és Patkót. A szomjas lovak ittak a vizekből, és mindketten azonnal összerogytak. A bánatos legények a harmadik forrásból vettek, és már gyalog indultak volna vissza, amikor egyikőjüknek eszébe jutott a két zabszál. Előrántották, Villám és Patkó orra alá dugták, melyektől azonnal lábra kaptak. A legények nagy örömmel a hátukra pattantak, és aggódva édesapjaikért gyorsan hazaindultak. Alighogy nekieredtek, egy szurdokban keserves kiabálást vertek vissza a sziklafalak. Egy kietlen tisztásra lopakodtak, ahol egy barlang nyílásánál két óriás medve tartott fogva két csodaszép tündérlányt. Rögvest nyergük alá nyúltak a csodaostorért, amelynek egy suhintásától a két veszedelmes medve ártatlan hangyává változott. A tündérek kiszabadultak, hálálkodtak és persze szerelmesek lettek a bátor legényekbe. Hőseink azt hitték, hogy végre útnak eredhetnek, amikor beesteledett, és hatalmas vihar keveredett. Szegények fáradtak voltak, áztak-fáztak. Szélkirály, Esőkirály és Holdúrfi ráismertek a szorgos parasztlegényre, és a segítségükre siettek. Így értek végül szerencsésen haza, és átnyújtották a gyógyvizet beteg édesapjaiknak, akik már reményt vesztve haldokoltak, hiszen legidősebb fiaik még mindig a kocsmában iszákoskodtak, a középsőket pedig az aranybánya kincse részegített meg. A víztől meggyógyulva a király elfelezte köztük királyságát. A királyfiak pedig a két tündérlány oldalán boldogan éltek, amíg meg nem haltak.