Rada Kitti Alexandra: Én és a kiskutyám

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Mindig nagyon féltem a kutyáktól, míg egy szép nyári napon engem is megörvendeztettek egy kedves kis jószággal. Annak történetét mesélem most el Nektek, hogy milyen változást tud okozni egy kis állat az ember életében.
Néhány évvel ezelőtt egy tavaszi napon, egy hozzánk közeli falucskában egy kiskutya született, akit a gazdája nem akart megtartani. Éheztette, száraz kenyéren tartotta szegény kis teremtést, de még talán verte is. Egy szép napon aztán megszökött otthonról, és nyakába vette a világot, gondolván, hogy ennél csak jobb lehet, bárhová is kerül. Futott, amíg csak a lábai bírták, árkon-bokron, erdőn-mezőn keresztül, míg egy tanyára érkezett. Annak reményében, hogy itt biztonságban lesz, kifáradva megpihent. Másnap így találtak rá a tanyán élő, gazdálkodó emberek, akik szeretettel fogadták be a többi állat közé. Ettől kezdve itt élte mindennapjait. Fedél volt a feje felett, és még ételt is kapott. Hisz ahol ennyi ló, macska és kutya elfér, ott már nem számít, ha eggyel több lesz!

Rada Kitti Alexandra-Én-és-a-kiskutyám net

Rada Kitti Alexandra rajza Gratulálunk, bekerült rajzod a mesekönyvbe!

A tanya nyári lovas táboroknak, s egyéb programoknak adott helyet, s a nyár beköszöntével egyre több gyermek érkezett a farmra. Így esett meg, hogy egy tábor keretében én is eljutottam oda a nővéremmel együtt. Megérkezésünk alkalmával majdnem meg is hátráltunk − nagyon jó, hogy nem tettük − a sok szabadon kószáló és megkötött kutya láttán. Félelmünkben remegni kezdett a lábunk, de valahogy erőt vettünk magunkon, és maradtunk. Milyen jól is tettük! – akkor még nem is sejtettük. Egész nap a friss levegőn voltunk, mezei virágot szedtünk, szalmabálákon ugráltunk, kipróbálhattuk a fogatozást, s a lovas udvarban lóháton is „utazhattunk”, szenzációs élményben lehetett részünk. Mindeközben egy kis tacskó kutyust pillantottam meg, aki a hasát süttetve, láthatóan igen jól érezte magát.
Megdobbant a szívem, hisz ez a kutyus olyan édes volt, úgy hízelgett, nem győztem simogatni, ölelgetni, ő pedig örömében nem is tudta, mit csináljon. Először csak félénken közeledtem felé, majd egyre közelebb engedtem magamhoz. Rögtön megszerettem, sőt éreztem, hogy nemsokára az enyém lesz! És meg kell mondanom, ezért mindent el is követtem!
Aztán megtudtam, hogy még neve sincs, mert nemrég óta van a tanyán, s akár el is vihető… Nekem aztán több se kellett, megmondtam a „gazdájának”, hogy még ma elvinném, úgy örülnék, ha az enyém lehetne.
Persze, még aznap az enyém is lett, hisz addig kérleltem szüleimet, míg beleegyezésüket nem adták, és haza nem vittük. Hazafelé, az autóban nagyon meg volt ijedve szegény, egész úton farkincáját behúzva utazott. Ha engedtük volna, tán még az ablakon is kiugrott volna… Aztán végre megérkeztünk, s bemutathattam neki az új otthonát. Azt már korábban leszögeztük, hogy a lakásban nem lehet helye, ezért egy kis házat kapott, de abba sajnos azóta sem megy be, valamiért nagyon fél tőle. Egy könyvélmény alapján a Bukfenc nevet kapta. Mára már igazi házőrző lett belőle! Nagyon lármás, jó jelzőkutya, mindig tudjuk, ha valaki jön. Amikor játszani készülök vele, vidáman csóválja farkincáját, és boldogan rója az udvarban a köröket, én pedig alig várom, hogy újra és újra magamhoz ölelhessem őt. Néha, amikor kevesebb időm van rá, biztosan magányos, s úgy érzi, elhanyagolom őt, de ezt gyorsan elfeledtetem vele egy új játékkal.
Úgy érzem, Bukfenc is nagyon szeret engem, s hamar megtalálta a helyét nálunk, az új otthonában. Örülök, hogy boldog kis bolhazsák lett belőle, s nekem is sok élményt okoz.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.