Böszörményi Nóra: Egy árnyék története

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Egyszer volt, hol nem volt, történt egyszer, hogy egyik este elment az áram. Éppen akkor, mikor már aludni készültünk. Így nem tudtam elaludni, mert féltem a sötétben. Ám egyszer csak elszenderedtem, és álmomban láttam, ahogy az árnyékom elszakadt a testemtől, és egy olyan városba ment, ami igazából egy fakockából épített város árnyéka volt. Ott az árnyékom detektívként dolgozott, és Dórának nevezték. Ő sok dolgot kellett megkeressen a többi árnyék számára a városból, de nagyon feledékeny volt.
Ezen az estén is meg kellett oldania egy ügyet, hiszen már csörgött is a telefonja:
− Detektív Dóra! – szólt bele.
− Jó napot, bocsánat a zavarásért, de valaki ellopta az értékes nyakláncomat, sehol sem találom! – szólt bele izgatottan a telefonáló.
− Rendben! Mondja meg a nevét és a lakcímét, megkeresem!
− A nevem Kormos Niki, és a Tej utca ötödik házában lakom.
− Máris indulok! Viszont hallásra!
Azzal elindult hűséges kutyájával, Bubuval. Amikor odaértek, Dóra meglepődve tapasztalta, hogy Kormos Niki egy kéményben lakik, de aztán elkezdett gondolkozni, és rájött, hogy biztosan ezért hívják őt Kormosnak. Megpróbált bemenni, de sehol sem találta az ajtót, hiába kerülgette a kémény házat.
− Niki, hogy lehet bemenni? – kiáltotta hangosan Dóra a kémény szája felé!
− Megmutatom, várjon egy percet!
Aztán Niki ledobott egy hosszú fekete kötelet, ami persze a való életben csupán egy szál cérna lett volna. Dóra felmászott, körülnézett, és látta, hogy a lakásban minden csupa fekete. Azt hitte, hogy még bútor sincs benne, de valójában ott lapultak a korom alatt. Miután felderítette a terepet, hozzákezdett nyomozni.
− Hol látta utoljára a nyakláncot? – érdeklődött Dóra.
− Pontosan itt, a tükör melletti asztalon. – mutatott Niki a kezével a nevezett helyre.
− Látta még valaki a nyakláncot? Járt itt valaki az elmúlt időben?
− Nem, senki se járt itt rajtam kívül!
− Bubu keres! − szólt Dóra a kutyához.
Bubu nem talált semmit, mert minden csupa korom volt, és mind az orrába ment, mi után egész nap csak prüszkölt. Ekkor Dóra elővette a nagyítóját és körülnézett, de nem látott semmit, sem a földön, sem az asztalon. Mivel későre járt az idő, elköszönt Nikitől, és hazament.
Amikor lefeküd,t átgondolta az esetet, és megpróbálta elképzelni Niki nyakláncát. Ekkor jutott eszébe, hogy elfelejtett egy fontos dolgot megkérdezni: hogyan is nézett ki a nyaklánc. Hiszen eddig azt sem tudta, hogy pontosan mit keresett.
Reggel, amikor felkelt, ivott egy bögre kávét, és már indult is. Bubuval beszálltak az árnykocsiba, és elmentek Kormos Nikihez. Izgatottan ért be a kéménybe.
− Niki, elgondolkoztam valamin az este: elfelejtettem megkérdezni, hogy milyen színű volt a nyaklánca. Hogy nézett ki pontosan?
− Hát fekete, milyen lenne?
− Hol is tette le a nyakláncot? – kérdezte töprengve Dóra.
− Arra a fekete asztalra, a tükör mellett!
Dóra elővette újra a nagyítóját és az asztalon elkezdett tapogatózni. Mire minden szélét megtapogatta, csak a közepe maradt. S láss csodát, amikor odanyúlt megakadt valamin a keze: megtalálta a nyakláncot.
− A nyakláncom! − Niki örvendezett, és megköszönte Dórának, hogy megtalálta azt.
− Szívesen, de ha nem lennék ilyen feledékeny sokkal hamarabb megoldottuk volna az ügyet!
− Ó ez nem számít, az a fontos, hogy megtalálta, még így is Ön a legkiválóbb nyomozó az egész városban. Senki sem tökéletes. – mondta Niki boldogan.
Dórának jól estek Niki szavai. Mire hazaértek Dóra nagyon elfáradt a sok nyomozástól, ezért lefeküdt, pont ide mellém. Amikor reggel felkeltem, már ott is volt velem az árnyékom, Dóra, aki ezután egész nap a nyomomban volt, és egy percre sem hagyott magamra.
Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, kérdezd meg az árnyékodtól, hogy hol van, és mit csinál, amikor épp nem veled van!

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.