Kerper Mietta: Mese a malacról és a cukornádról

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdaember. Ennek a gazdaembernek voltak malacai. Az egyik malacát hiába etette, sose akart megnőni. Hát a gazda fogott egy botot és rávert a malackára. Szegény állat, nyomban el is menekült. Ahogy ott mendegélt, találkozott egy cukornáddal. Egy élő cukornáddal. A nád ráköszönt. A malac csak nézett és feltette ezt a kérdést: a cukornádak mióta mendegélnek és beszélgetnek csak úgy? Hát, amióta a malackák mendegélnek és beszélgetnek csak úgy. A malac elgondolkozott. A nádnak igaza van. Most már együtt indultak tovább. Mentek mendegéltek és egyszer csak a malacka felkiáltott:
– Úr Isten! Ez a sivatag! – Helyeselt a cukornád. – De víz nélkül nem indulhatunk a sivatagba.
Végül úgy döntöttek, belevágnak a sivatagba. Útközben találtak egy vízcseppet, aminek varázsereje volt. Ahol ő ott volt, ott sose fogyott el a víz. Nem sokkal később találkoztak egy emberrel, ki egy vödör vizet cipelt.
– Szia! – mondja a cukornád.
Az ember nagyon megijedt.
– Ki beszél? – kérdezte.
– Én! Itt vagyok melletted!
Az ember körülnézett és meglátta a cukornádat.
– Ez egy mese, ebben bármi megtörténhet! – mondta a nád, és már hárman bandukoltak tovább.
Ekkor megláttak a távolban egy homokkő falut. Már együtt tartanak a homokkő falu felé. Mikor megszomjaztak ittak a vödörből, a kis vízcsepp meg vigyázott, nehogy őt is megigyák. Nemsokára oda is értek. A faluban volt egy szép eladó lány. Menten össze is házasodott az ember és a sivatagi lány. Kínálták őket mindenféle finomsággal, de az egyik süteményben volt cukor és a cukornád megijedt és elmenekült, a malac meg utána. Egyszer csak egy piramishoz értek. Az ajtaja fölé az volt odaírva, hogy „aki belép az az lesz, ami akar lenni”. A cukornád mindig is ember akart lenni. A kismalacnak az az ötlete támadt, hogy ő ellöki a cukornádat és behúzza a piramisba. Így is tett. Ellökte a nádat, az elborult és ő meg behúzta. A cukornád rögtön egy szép barna hajú lánnyá, a malac meg egy vörös hajú herceggé vált. Rögtön egymásba is szerettek. Mikor visszatértek a faluba, a falusiak annyira örültek, hogy még azt is megígérték, hogy a herceg meg a lány eskükvőjén nem fognak cukros ételeket csinálni. Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.