Jávorkai Sára: Az állatkert kincse

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy zebracsalád. Ez a zebracsalád egy állatkertben lakott.
Már régóta panaszkodtak, amiért a kifutójuk túl kicsi. Semmilyen megoldást se tudtak a problémára. Egy nap a legkisebb zebrának, Csíknak, remek ötlet jutott eszébe. Az tervezte, hogy az állatkert lakóinak limonádét árul a meleg, nyári napokon, és a bevétel talán elég lesz a kifutó bővítésére. Az anyukája ezt válaszolta:
– Rendben, fiam, egy próbát megér!
Csík aznap körbejárta az állatkertet, de nem sok pénzre tett szert. Este szomorúan ballagott vissza a kifutójukhoz. Elmesélte a családnak, hogy mi történt, ők pedig ezt felelték:
– Sebaj, Csík! Holnap biztos jobban sikerül!
Másnap Csík megint csak megpróbálkozott az árusítással, de most sem járt sikerrel. Végül harmadnap feladta, és elindult segítséget keresni, hátha talál valami megoldást. Pár óra gyaloglás után meglátott valamit a homokban.
– Mégis mi ez? Csak nem egy térkép? – gondolta. – Nini, ez itt egy jel! Lehet, hogy egy kincshez vezet!
Így aztán a kis zebra elindult a kincs keresésére. Amikor már jó ideje gyalogolt a szavannán, meglátott egy ismerős elefántot.
– Szia, Csík! Hát te meg mit csinálsz errefelé? Neked az állatkertben kellene lenned!
– Jó napot, Ormány úr! Képzelje, ezt találtam nem messze az állatkerttől! – azzal Csík felmutatta a térképet.
– Hűha, ez egy kincses térkép? Esetleg elkísérhetlek, ha nem gond! – ajánlotta fel a segítséget Ormány Ottó.
– Nyugodtan velem tarthat! Különben sem tudnám elcipelni hazáig a nagy kincses ládát egyedül!
Így hát már ketten ballagtak a lapos szavannán. Néha megálltak pihenni, enni vagy inni. Estefelé úgy gondolták, hogy alszanak egyet.
Másnap újult erővel vágtak neki az útnak. Hirtelen egy hangot hallottak meg az egyik fa felől.
– Hová mentek ilyen sietősen? – kérdezte az ismeretlen hang.
– Ránk gondol? – kérdezte Csík.
– Persze, hát ki másra? Nem jár erre senki rajtatok kívül! – válaszolta a rejtélyes hang, majd egy hatalmas keselyű repült eléjük. – És ha már itt vagytok, veletek mehetek én is? Jól jöhet egy társ, aki a magasból figyeli a veszélyt!
– Természetesen velünk jöhetsz! – felelte a kis zebra.
Most már hárman ballagtak. Minél messzebb jutottak, annál több fa állt a hatalmas mezőn. Végül egy nagy tóhoz értek, ahova a jel is mutatott a térképen. Úgy gondolták ez az a hely, és elkezdtek a tó partján ásni. Mikor már körbeásták a tavat, a keselyű a magasból megpillantott egy ládát a tó fenekén. Az állatok elhatározták, hogy közös erővel húzzák ki a kincset. A tóban állt a zebra, a parton a hatalmas elefánt, aki a zebrát tartotta, és végül a keselyű, aki a csapatot bíztatta. Sok erőlködés után, a kincses láda már a parton hevert. A kis csapat nagy örömmel baktatott visszafelé a zebra családjához. De a keselyű egyszer csak felkiáltott.
– Veszély közeledik! Oroszlánok a láthatáron!
Az elefánt, és a zebra búvóhelyet kerestek. Mellettük egy hegy magasodott, amiben egy barlangot találtak. Itt meghúzták magukat amíg, az oroszlánok el nem mennek onnan. A Nap már a földet érte, de az oroszlánok meg sem moccantak. Az éjszaka is leszállt, amikor végül leheveredtek aludni.
A csapat óvatosan settenkedve kikerülte őket, igaz Csík majdnem felbotlott az egyik oroszlánban, de szerencsére sikerült észrevétlenül távozniuk.
A három állat, már egy napja caplatott a pusztán. Másnap délben a barátok megkönnyebbülten sóhajtottak, mikor megpillantották az állatkertet. Bementek, és a kincsekkel teli ládát elhelyezték a zebrák lakóhelye előtt.
Mikor a zebracsalád meglátta a sok kincset, nagyon megörültek, és megünnepelték Csíkot és barátait. Tudták, hogy nemsokára már az új kifutóban játszhatnak.

2016