Sallai Bianka: Az álom

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Dani egy 5 éves kisfiú, éppen az ágyában feküdt.
– Jó éjszakát kisfiam! – mondta az anyukája.
– Anya! – szólt még utána Dani.
– Az álmokat ki csinálja?
– Az álmokat nem csinálják, hanem mikor lehunyod a szemed és valami szépre gondolsz, elrepít téged Jin az álommanó az ő varázsszőnyegén az Álmok birodalmába.
Ott aztán letesz az egyik álom közé és különös kalandokba keveredsz. Ha fel szeretnél ébredni,akkor Jin ide visszahoz. Na most már tényleg aludnod kell!
Homlokon csókolta és kiment a szobából. Dani lehunyta a szemét.Hirtelen egy sötét helyen találta magát.
– Hol vagyok?
– Szervusz Dani! – szólt egy barátságos hang.
– Ki vagy te?
– Jin vagyok az álommanó!
– Honnan tudod a nevem?
– Én a világon minden gyerek nevét tudom! Gyere, elrepítelek az Álmok birodalmába!
Dani felszállt a varázsszőnyegre és már suhantak is, pont úgy, ahogy a fiú anyukája mesélte. A szőnyeg olyan gyorsan repült, hogy Daninak nagyon erősen kellett fognia Jin derekát.
– Íme! Köszöntelek az Álmok birodalmában! Itt bármi megtörténhet! – nevetett Jin.
– Tényleg? –kérdezte Dani.
– Persze! De azért vigyázni kell, mert vannak rossz álmok is! Most egy fantasztikus álomba viszlek téged!
– Van neve az álomnak? – kérdezte a kisfiú.
– Álom király palotája.
– Hű! Az ott? Odamegyünk ? Elég romos épület!
– Ho-ho! Dehogy! Az csak egy véget ért,elhagyott álom – mondta Jin. Tulajdonképpen a palota fala harmatból készült, nem téglából. Az ott! Az a gyönyörűség!
Tényleg gyönyörű volt. tíz tornya a felhőket érte, kapuja hatalmas és ablakai mint a porcelán, csillogtak a napfényben.
– Na akkor itt most leteszlek! – mondta Jin.
– Várj! Ne hagyj itt! Mit csináljak egyedül? – kérdezte Dani, de addigra Jin már a felhők felett szállt.
A fiú odament a kapuhoz.
– Állj! Ki vagy? – kérdezte a kapuban álló egyik álomőr.
– Én csak egy gyerek vagyok aki az emberek világából jött! – válaszolt rémülten Dani.
– Igazán? Minek jöttél ide? – kérdezte a másik.
– Jin az álommanó idehozott!
– Akkor fáradj beljebb!
Dani belépett a palotába. Az őrök kíséretével végig ment a folyosón. Belül a palota még szebb volt. A mennyezet színaranyból volt és telis-tele volt szebbnél szebb gyertyalámpákkal. Az oldalfalakat drágakő díszítette, az oszlopok gyémántból voltak, a padló ragyogott mint a Nap és a palota leghosszabb szőnyege piroslott rajta, ami egyenesen a trónszékhez vezetett. Hamarosan oda is értek a királyhoz.
– Ki vagy te? – kérdezte a király.
– Daninak hívnak! – jött a válasz.
– Szóval akkor az én kedvenc fiam hozott ide téged?
– Jinről beszélsz felség? – kíváncsiskodott a fiú.
– Szia Dani! Bújt elő Jin a trónszék mögül.
– Bocsánat,hogy nem szóltam előbb, hogy Álom király, az én apám! Szerintem ő a legszerencsésebb fiú akit idehoztam. Hiszen mások rajta kívül még nem járhattak a palotában.
Suttogta apja fülébe Jin.
– Érezd magad megtisztelve! – kiáltott föl a király.
– Miért? Itt más gyerek is van? – kérdezte Dani.
– Igen! – válaszolt Jin. El is vezetlek hozzá!
A palota udvarába mentek,ahol patak csordogált.
–Sok szerencsét! – mondta Jin.
Dani kereste a többi gyereket. De nem látott, csak egy forrást, a forrásnál meg egy lánykát. Hosszú szőke haja belelógott a vízbe. Kék szeme Danira nézett, ruhácskája a vizes füvet érte.
– Szia Melinda a nevem – köszönt a lány. – Hogy hívnak?
– Dani. Te is Jinnel jöttél?
– Igen.
– Te már voltál a rossz álomnál?
– Igen, sajnos. Álom király testvérének kastélya.
– Miért hívják rossz álomnak?
– Mert gonosz. Amikor idekerültem, megkértem Álom királyt, hogy mesélje el miért lett gonosz a testvére. De nem akart beszélni róla.
– Gyere Melinda, kérjük meg együtt!
A gyerekek futottak a királyhoz.
– Álom király! Álom király! – kiáltozta Dani.
– Itt vagyok! Baj van?
– Miért lett a testvéred gonosz? Meséld el kérlek! – kérte Melinda.
– Na jól van, elmesélem! – és a király belekezdett. – Még fiatalok, szinte gyerekek voltunk, amikor engem megkoronáztak. Testvérem féltékeny lett, ő akart uralkodni a birodalomban. Mivel ő volt a fiatalabb, én voltam a trónörökös. Elment, száz álomévig nem hallottuk hírét. Mikor visszatért, csellel elvette birodalmam felét és most gonoszként rossz álmokat hozva, ott uralkodik. Azóta is rengeteg csatánk volt már.
– Nagyon sajnálom – mondta Melinda.
– Köszönjük, hogy elmesélted. Most keressük meg Jint! – szólt a fiú.
– Jó ötlet! Ő el tud titeket vinni a testvérem kastélyához.
Jin elrepítette őket. Rossz álom király kastélya nem volt annyira szép, mint a másik, ráfért volna néhány igazítás. Sötét volt kívül-belül, hatalmas fal vette körül. Óriási kapuját itt is két őr hegyes lándzsával őrizte.
– Milyen félelmetes hely ez – suttogta Melinda.
– Biztos ez az a kastély Jin? – kérdezte Dani.
– Apám rengeteget mesélt róla. Úgyhogy biztos vagyok benne! – válaszolta.
– Akkor itt tegyél le minket! – kérte Melinda.
Leszálltak, de Jin is inkább velük maradt, nehogy bent ragadjanak. Mert akkor már nem tudná visszavinni őket az otthonukba.
– Mit kerestek itt! Nem szabad ide belépnetek! – figyelmeztette őket Rossz álom király.
– Felség! – szólt a kis álommanó – én a bátyád fia vagyok, Jin. Ők pedig a barátaim, Dani és Melinda.
– Igazán? Mintha azt kérdeztem volna tőletek mit kerestek itt?! Tömlőcbe velük, mert nem válaszoltak azonnal! Ne is mindet csak azt a kis álomhozót, őt zárjátok be!!
– Dani, Melinda nekem itt végem van. Ha bezárnak engem, csak rosszakat fognak álmodni a gyerekek. Kint van a varázsszőnyegem, repüljetek apámhoz! Hajnali ötre érjetek vissza, akkor könnyen le tudjuk győzni Rossz álom királyt. Nagyon igyekezzetek, mert ha nem sikerül akkor ti sem ébredtek fel többé!
– Sietünk. Hozunk segítséget! – szólt Dani.
Időben visszaértek az erősítéssel. Nagy küzdelem és csata zajlott. Nem messze a kastélytól volt az Álmok birodalmának legveszélyesebb és Rossz álom királynak legnagyobb félelme: egy tűzhányó. Jin varázsszőnyege fölrepítette magasra a gonosz királyt és egyenesen a vulkánba dobta. A király alattvalói gyáván elmenekültek és Jin kiszabadult.
– Siessünk! Mindjárt 6 óra! Ha időben vissza akartok érni, indulnunk kell most! – kiáltott fel.
Végre megérkeztek arra a helyre ahol Jin és Dani először találkoztak.
– Jin, köszönöm ezt a csodás kalandot. – mondta a fiú.– Ugye máskor is eljössz?
– Persze! Majd egy következő álomban!– vigyorgott huncutul az álommanó.– Viszlát!
Aztán egyre távolodott, Dani álmában elmosolyodott és búcsút intett barátjának, így kívánva minden gyereknek szép álmokat.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.