Haba Tamara: „Bábélé”, avagy a vénasszonyok

Hol volt, hol nem volt, a Fekete-tengeren is túl, valahol a Kárpát-medencébe a Bucsecs-hegységben élt egyszer egy gyönyörű királynő.
Ez a királynő Erdély felett uralkodott. Szép, magas, szőke, kékszemű volt. Kedves, jószívű, s mindig is nagyon szerette az embereket. Egy nap sétálás közben az út kellős közepén talált két kisbabát. Nagyon megsajnálta a kislányokat, s arra gondolt, hogy még csak azért is, majd ő felneveli őket. Egyik kékszemű volt, a másik barna. Egyik szőke, a másik fekete – szóval teljesen különböztek egymástól. Telt-múlt az idő, a lányok nődögéltek, s már iskolások voltak, amikor egy átlagos nyári napon arra gondoltak, hogy felmásznak egy fára, s ott majd jól megtömik hasukat meggyel. Amint ettek, az ott élő asszony rájuk kiáltott:
– Gyorsan leszálljatok onnét!
De a lányok úgy tettek, mintha meg sem hallották volna. Erre aztán újra megszólalt az asszony:
– Hát nem halljátok?! Ezt még megkeserülitek! Legyetek átkozottak, s ha majd egyszer egymáshoz ér a ti hajatok, váljatok kővé!
E szavak hallatán bizony megijedt a két lány, és nyomban haza is szaladtak. Meg is fogadták, hogy többet arrafele se mennek soha. Az asszony szavain gondolkodtak, s nem tudták eldönteni, hogy vajon higgyenek-e az elhangzottaknak vagy sem. Minden esetre ettől a pillanattól kezdve nagyon vigyáztak, hogy még véletlenül se érjenek egymáshoz. Felnőtt korukban egymás között kétfelé osztották Erdélyt, s a szőke uralkodott a déli részén, a fekete pedig az északi részén. Kerek ötven év alatt nem is hallottak egymásról semmit.
Hetvenéves korukban, amikor már igen véneknek érezték magukat, elhatározták, hogy újra találkoznak egymással. Már mindkettő különféle betegségben szenvedett, ezért hát úgy határoztak, hogy a hegyekben találkoznak, ott úgyis olyan kellemes a levegő, ott olyan jól lehet majd beszélgetni. El is mentek hát mindketten, s az újralátás nagy hevében megfeledkeztek az asszony szavairól, átölelték egymást, s ekkor bizony egybeért a hajuk.
– Ó, jaj, mit tettünk? – kérdezte ijedten az egyik.
Választ azonban már nem is kaphatott a kérdésére, mert mindketten abban a pillanatban kővé dermedtek. Azóta is ugyanúgy állnak egymás mellett, s az ott élő román emberek nevezték el őket vénasszonyoknak, románul bábelének. Többszáz éve már, hogy a világ minden sarkából emberek jönnek megnézni a kővé változtatott vénasszonyok csodáját.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.