Haba Tamara: Volt egyszer egy varázskréta

Egy szép tavaszi napon sétálás közben megpillantottam egy öregasszonyt, aki valamiért érdekesnek tűnt, de magam sem tudtam, hogy miért.
Leültem hát egy padra, és figyelmesen néztem, ahogy a néni éppen felnéz az égre, suttog valamit, majd benyúl a zsebébe és egy fehér krétát húz ki. Én csak néztem, bámultam, csodálkoztam. S ami ezután következett, bámulatos volt. A kezébe fogta a krétát és elkezdett futkározva ugrálni a járdán. Ahol elhaladt, mindenhol szebbnél szebb virágok nyíltak ki. Ámuldozva néztem utána, nem hittem a szememnek.
Másnap reggel belenéztem a tolltartómba, megpillantottam ott egy ecsetet, s én is ki akartam próbálni a varázslatot. Mivel épp nem volt nálam kréta, gondoltam, egy ecset is megteszi, de nem tette. Ugrándozva reméltem, hogy menni fog, de sajnos nekem nem sikerült a csoda. Nagyon elszomorodtam. Iskola után újra megláttam a nénit. Bátorságot gyűjtöttem, odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy mi a titka. Azt mondta, hogy nagyon is egyszerű az egész:
– A csodának csak az a titka, hogy hinnem kell magamban.
Megköszöntem neki a választ, hazamentem, s megjegyeztem a mondatát. Otthon újra megfogtam az ecsetet, fogtam egy lapot és ugyan olyan pompás virágokat készítettem, mint a néni.
Próbáljátok csak ki ti is, nem kell mást tenni, csak bízni és remélni. Ha hisztek magatokban, minden sikerülni fog!

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.