Sükei Szilárd András: A táborban

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Táborban lámpaoltás után zseblámpával a kezemben bújtam a takaró alá. Azt terveztem, hogy ellötyögöm az időt, de arra lettem figyelmes, hogy furcsa zajok szűrődnek be. Nagyon megijedtem, féltem. Egy nagy jurtában aludtunk, s ahogy körülnéztem, láttam, hogy mindenki alszik. Tudtam, hogy egyedül maradtam. Végül összeszedtem minden bátorságomat, s kimentem. Úgy kapaszkodtam a zseblámpámba, mintha legalább élő személynek a kezét fogtam volna.
A sátor mellett volt egy kis kuckó. Úgy tűnt, hogy onnan jött a zaj, így hát odamentem megnézni, hogy mi lehet ott. Apró lépésekkel haladtam, a zseblámpával világítottam magam előtt az utat, s ez a kicsi világosság is nagy bátorságot nyújtott nekem.
Amint odaértem a kuckóhoz, láttam, hogy az ajtó be van törve. Kicsit megijedtem. Még jobban megijedtem, amikor láttam, hogy egy nagy medve van ott. Hatalmas lépésekkel kijött, s csak két fénypöttyöt láttam: csillogtak a szemei. Amíg élek, nem felejtem el ezt a pillanatot. Annyira megijedtem, hogy nem is tudtam megnézni a medvét, végig csak a lámpásaiba pillantottam, s mozdulni se bírtam. Egyebet se láttam a medvéből, csak a rám meredő világító tekintetét.
Akár a semmiből keletkező szél, úgy kezdett el futni felém a medve. Gyorsan befutottam az erdőbe, de a medve oda is követett. Hirtelen egy nagy folyó termett előttem. Nagyon fényes volt, visszaverődött rajta a Hold fénye, amint kikacsintgatott a felhők közül. Farönkök sodródtak le a vízen. Nem volt választásom, bele kellett szöknöm a vízbe. Szerencsémre a medve így már nem követett. Megkapaszkodtam az egyik rönkben, de sajnos bevertem a fejemet…
Mire felébredtem, egy tó partján találtam magam. Varjak köröztek felettem, biztos azt hihették, hogy halott vagyok. Az egyik leszállt és meg is csípett. Erre én előkaptam a zseblámpát, a szemébe világítottam, s rögtön meghátrált. Épp jókor, mert már a többi varjú is közeledett felém. Szaladtam. Nagyon elfáradtam már, s a Hold is bebújt a felhők mögé, s már ismét nagyobb volt a sötétség. Már csak a zseblámpámban bíztam. Vizet ittam, s elindultam az erdőbe. Felmásztam egy fára, ami körülbelül 20 méter magas volt. Onnan megláttam a tábort, s máris indulni akartam oda, de a fa tövénél épp egy farkas ücsörgött. Meglátott. Ismét megijedtem, de azt tudtam, hogy a farkas nem mászhat fel. Viszont nekem le kellett jutnom valahogy. Így hát elkezdtem kiabálni neki, s faágakkal dobálni. Újabb hangra lettem figyelmes, s csak későn fogtam fel, hogy ez egy reccsenő faág hangja volt. Csak arra emlékszem, hogy leestem, s körülöttem keringett a világ, körbe-körbe járt a zseblámpám fénye. Mire feltápászkodtam, a farkas eltűnt.
Elindultam a tábor felé. Útközben még repültem is, mert egy bölény feldöfött. Zúzódások nélkül éltem túl, s ráadásul éppen a tábor közelébe dobott.
Nagyon sötét volt a tábor körül, s én nagyon hálás voltam, hogy az elemlámpa segítségével sikeresen visszaértem. De ugyanakkor mérges is voltam, mert ha nem lett volna a zseblámpa, akkor ki se bújtam volna a jurtából. A fény segítségével megláttam a sátramat. Csendben bementem, s abban reménykedtem, hogy senkit sem ébresztek fel; meg ne tudja senki, hogy én hol jártam. Bár sokat még nem éltem, ez az este volt életem legizgalmasabb és egyben legfélelmetesebb élménye, amit mindenképpen a fénynek köszönhetek. A fény mozdított ki, s a fény térített vissza a táborba. Azóta megtanultam a magam leckéjét: hogy sose menjek ki egyedül az éjszaka kellős közepében az erdőbe.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.