Fábián Léna: Kütyüs mese

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, még az üveghegyen is túl, volt egyszer egy király. Volt annak három fia. A legkisebb volt neki a kedvence, ezért elküldte világot látni. A fiú felkerekedett, és hét nap, hét éjjel ment, míg útja során észrevett egy hatalmas, csodálatos, hét tornyú, fényárban pompázó, kacsalábon forgó kastélyt, ahol egy aranyhajú királylány élt. Már csak egy erdő választotta el a legényt a palotától, amikor hirtelen elálmosodott. Egyszer csak nagy fényességet látott maga körül. Felnézett és egy idegen városban, ismeretlen korban találta magát. Meglátott egy kirakatot, amiben saját magát pillantotta meg. Kíváncsisága becsábította a boltba. Körbenézett, ezt észrevette a boltban lévő hölgy, aki öltözékén nem lepődött meg, mert azt hitte, hogy színész. Megkérdezte, miben segíthet. Hősünk pedig mindenre kíváncsi volt. Így ismerkedett meg a modern világ technikai eszközeivel. Dolga végeztével elhomályosodott a világ előtte, és újra az erdőben találta magát. Örömmel vette észre, hogy a tárgyak a kezében maradtak. Elindult a kastély felé. Mikor odaért, megtudta, hogy az aranyhajú királylány ahhoz megy feleségül, aki három különleges próbát áll ki, melyek a következők voltak: első, olyan különleges zenét kell mutatni neki, amilyet még nem hallott; második, egy olyan különleges történetet mondjon, amit a királylány nem hisz el, de mégis valóságos; végül egy olyan ajándékot kapjon a királylány, amivel ebben az országban még senki sem találkozott. A kérők sorra buktak el, majd ő következett. A királyfi, ahogy a gyönyörűséges királylány színe elé lépett, egyből beleszeretett. A királylánynak is megtetszett a jóképű, csinos legény. Hát még mikor elővette az MP4 lejátszót (mert ez volt az egyik modern kütyü), és előtörtek az ismeretlen dallamok! A királylány elbűvölten hallgatta a számára ismeretlen hangokat. Ezzel kiállta az első próbát. Belekezdett a hihetetlen történetbe, azaz elmesélte, hogy elalvás után hol találta magát, mi történt vele az idegen városkában. A királylány megcsóválta a fejét és bizonyítékot várt a hihetetlen esetre. Ekkor a legény előkapta a legújabb IPhon-ját (mert ezt is magával hozta) és felhívta a kütyüboltban dolgozó hölgyikét, aki igazolta, hogy találkozott a legénnyel. Így teljesítette a második próbát is. A királylány már csak az ajándékra várt. Amikor megpillantotta az ezüstszínű, csillogó kézi kamerát (ez volt az utolsó, amit magával hozott), szeme, szája elállt a csodálkozásban. A királyfi megmutatta neki, mit hogyan kell használni. Ezek után egymás nyakába ugrottak.

Hét országra szóló lakodalmat csaptak, melynek minden percét felvették a kamerával. Ha te is ott voltál a lakodalomban, biztos, hogy valamelyik felvételen rajta vagy!

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.