Makó Karolina: A hős növény

Volt a világon, egy kislány, aki szeretett volna két növényt az ablakába. Aznap elmentek a virágoshoz, és választottak egy pirosat, és egy kéket. Hazavitte és kirakta őket az ablakába, ahol sütött a nap. Egyszer az egyik növényt enni kezdte egy bogár. Nagyon megijedt, ezért kiáltozni kezdett.
– Segítség! Segítsen valaki!
A kislány meghallotta és csodálkozott, hisz nem látott még olyan növényt, aki beszél. Így hát odament és valahogy megkérdezte:
– Mi a baj?
A virág nem felelt, mert félt. Végül a virág felbátorodott és válaszolt:
– Segíts kérlek, szedd le rólam ezt a bogarat!
A kislány leszedte és ezúttal a virág megköszönte. A kislány pedig válaszolt neki és leszaladt az anyukájához.
– Anya, képzeld, a piros rózsa beszél!
– Ugyan már, csak képzelődsz!
– Nem, nem igaz – bizonygatta a kislány. – Tényleg hallottam. Nem képzelődtem! Gyere és
megmutatom, el fogod hinni.
– Nem bánom, mondta az anyukája. Feljöhetek, de úgysem lesz igaz.
És tényleg nem volt igaz! Mert a virág félénk volt és nem mert megszólalni egy idegen ember előtt. Az anyukája elnevette magát, a kislány meg elszomorodott. Reggel úgy indult az iskolába, hogy barátnőjével elhiteti a dolgot. A barátnője is elnevette magát. Akkor áthívlak és megmutatom. Így hát egy keddi napon kezdte el tanítani a virágot, hogy a barátnője majd elhiggye. Két tanítási nap múlva pénteken áthívta a barátnőjét.
A barátnője összehúzott szemöldökkel, kíváncsian lépett be az ajtón.
Na most megmutatom neked, milyen okos ez a virág. Gondolj bele, milyen lehet neki rögtön 2 nyelven kommunikálni! Majd fölmentek a szobába és kikérdezték a virágot. Mondd a neved virág! A virág ismét félénken nézett az idegenekre. Úgy érezte még nincs itt az ideje annak, hogy folyékonyan két nyelven beszéljen. Így hát a kislány ismét három napot adott a virágnak esélyként. A virág megbátorodott és elkezdte a tanulást, mert látta, hogy nincs menekvés. A kislány az egyik reggelen meghallotta az iskolában, hogy külonleges élőlény verseny lesz, be kell hozniuk egy olyan élőlényt, amelyik különbözik a többitől és különlegeset tud, amit más nem. Elég volt a virágnak és megcsinálta. Idegen közönség előtt meg mert szólalni, így mindenki elismerte, hogy nem közönséges virág ez, hanem különleges, ezért megtapsolták. A virágokat jutalomként a napsugár irányába ültették, aminek mind a ketten nagyon örültek.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.