Sükei András Szilárd: Barangolás hazafele

Végre megszólalt az iskola csengője. Nincs is jobb ennél, erre vártam a legjobban, hogy hazamehessek, mert untam már az iskolát és nagyon fáradt is voltam.
Hazafele menet azon vettem észre magam, hogy egy lehúzódott kamion mellé kerültem, épp kilyukadt a kereke. Gyorsan felmásztam a kamionra és elbújtam a raktérben. Szerencsémre nem látott meg a sofőr. Alig bírtam ki, hogy ne mondjak semmit, mert az egész kamion tele volt büdösebbnél büdösebb halakkal. De végül legyőzött a fáradtságom, és elaludtam. Amikor felébredtem, egy hajón találtam magamat, s ugyancsak büdös halak vettek körül. Legalább ne lettek volna annyira bűzösek! Utólag kiderült, hogy az a kamion halakat szállított erre a hajóra. Nem tudtam, hogy most mit csináljak, mihez kezdjek. Azon gondolkodtam, hogy vajon merre mehet ez a hajó, de már mindegy is volt, mert menet közben úgysem szállhattam ki.
Egy óra múlva kikötöttünk. Amikor felálltam, hogy nézzek körül, észrevettek, és elkezdtek futni felém. Nem tehettem mást, hát beleszöktem az óceánba. A partra mégsem úszhatok ki, – gondoltam – mert akkor elkapnak. Tehát minél messzebb kellett úsznom, hogy ne kapjanak el. Végül egy áramlat kapott el, és egy lakatlan szigetre kerültem. Csak homok volt a szigeten és pár emberi csontváz. A csontvázak között találtam egy régi kést is. Arra gondoltam, hogy levágom a hajamat és kötelet fonok belőle. Nagy nehezen megfontam a kötelet, de ennek az ára az volt, hogy tizenévesen megkopaszodtam.
Éjszaka hozzákötöttem magam négy teknőshöz, s élő csónakként használtam őket. Befejezésképpen egy hajó rám talált és hazavitt. Kalandos kis sétában volt részem.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.