Hidas Luca: Bűvös Erdő

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Hallottad már Bűvös Erdő meséjét? Most elmondom akár hallottad, akár nem!
Bűvös Erdő nagyon híres volt. Az emberek percenként mentek be. Bűvös Erdő lakói imádták a sok látogatót. Hanem aztán, a Titkos Kert átcsábította magához az öszzes embert. Ekkor indult meg Bűvös Erdőben a pusztulás. Egyre rosszabb lett a helyzet. Végül már csak körvonalak maradtak. Szinte már nem is létezett. Miután már az évekig is eltartó kényszeres „álom” után, a lakók elkezdték újjá építeni Bűvös Erdőt, egy ember ment oda.
– Fúj! – kiáltott. – Milyen unalmas! Mintha már nem is létezne! Szegény, szutykos állatok! – folytatta gunyorosan.
Azután elindult befele az erdőbe. A Vörös Tónál, az Icipici Falucskánál, a Minden Rosszgondolat Mocsaránál, a Virágmezőnél sem rettent el, de mindenhez volt egy kicsinyes, lebecsmérlő szava.
– Jaj, ott nem nyílt orchidea! – panaszkodott. – Ó, oda eggyel több tulipán kellene!
S még rengeteg ilyen apró-cseprő baja volt. A mókusokat, madarakat is lebecsmérelte.
Egyszer csak egy papírcetlit talált. A 9 szimbólum egyike!
– Jaj, és még nekünk mondják, hogy ne szemeteljünk! – kiáltott, azzal összegyűrte és eldobta a szimbólumot.
– Hú, vigyázz! – mondta egy bagoly.
– Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű! – szólt vissza neki.
Az ember tovább ment. Végül elérte a Bűvös Kastély kapuját.
– Menj el! – süvítették a vár kapujában álló vízköpők. – Ha nem mész mi rakunk ki!
Úgy is tettek.
– Nyomorult erdő! – szitkozódott a kirakott ember.
Pár hónap múlva egy másik ember ment Bűvös Erdőbe.
– Nahát! De rossz nektek! – azzal kétségbeesetten felvett egy nyuszit. – Jaj, de ne aggódjatok! Segítek nektek!
Bement a kapun. A lebecsmérlő szavak helyett azonban színeket sorolt.
– Hupizöld, orgonalila, tengerkék…
Akkor hirtelen megcsúszott valamiben.
– Jajj! Hű ez meg mi? – nézett a talpa alá. – A 9 szimbólum egyike. Elrakom – azzal tényleg zsebre vágta.
A szimbólum egy elnégyelt kör volt. Aztán pluszjel , hold, gyémánt, levél, elnégyelt rombusz. A többit még nem találta meg.
– Itt biztos van! – mondta mindig elszántan keresve. Kereste, kereste.
– Hú, a 7. szimbólum!
A virágot találta meg, aztán a szitakötőt, majd a háromszöget. Ennek örömére elérkezett a Bűvös Kastélyt.
– Rajzold be a titkos szimbólumokat! – mondták a vár kapujában álló vízköpők.
Az ember reszketve rajzolt. Miután végzett a vár kapuja kitárult.

Hidas-luca_buvos_erdo1

Hidas Luca illusztrációja Gratulálunk, a rajzod bekerült a könyvbe!

Csak akkor jött a meglepetés: a királyi pár sárkány volt!
– Nagylelkűséged jutalma ez – szóltak.
Az ember haja sötétkék lett, rózsaszín a ruhája, cipője. Ami pedig a legfurcsábbnak bizonyult: szivárványos szárnya nőtt!
Ki ő? Az olvasott mese írója!
Mi lett Titkos Kerttel? Végül majdnem beleőrültek a lakói, hogy gonosz tervük a Bűvös Erdő elpusztítása nem sikerült.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.