M. Nagy László: Rózsaszín

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Hol volt, hol meg nem, de volt egy meseország ahol minden működött, egy darabig. De, ahogy az a rendes országokban is megtörténik, a mesék mesés világában se sokáig váratott magára a változás.
Mi is történt valójában? Az történt, hogy ebben a kitalált birodalomban minden rózsaszín volt. Még a szürke is. Magyarán, rózsaszíne volt az égboltnak, fűnek, fának, háznak, fakanálnak. Rózsaszínben pompázott a drapéria, a tenger, a rózsaszín hegyoldalban legelő tehenek, kutyák, macskák, díszhalak, a papír, a rányomtatott betűk. Rózsaszín volt a tizes, huszas, százas, ötszázas, a rúzs, a kovboj kalapja, a nemzeti zászló, a Real, Barcelona, Machacskala, Szímő focicsapatainak szerelése is. Még a börtön rácsos ablaka is a rózsaszínében tündökölt. Gyönyörű volt az élet. Többen el is mondták, itt minden rózsaszín.
Igaz, ami igaz, ugyanúgy, mint a valós életben a rózsaszín világban is akadtak gondok. Képzeld el! Azt mondja a nejem – fiam ugorj le a bódba, hozz néhány kiflit tejet, vajat, sört, fejes salátát, de a szalvéta – lehetőleg rózsaszín legyen! Már a lépcsőkön orraesek. Nekimegyek az ajtónak, az összes villanyoszlopnak, ami nem csoda, mert minden rózsaszín. Ez még csak haggyán, de a velem szembejövő kiállhatatlan szomszédasszonyommal is összeütközök. Az se baj, hogy csak a hetedik próbálkozásra találom meg a kiflis boltot, miután végigjártam a vaskereskedést, gyógyszertárat, vetőmagkereskedést, valamint a bő választékáról ismert festékárus bodegáját. A suszterhez meg a halárushoz végül is be se mentem, mert a szag elárulta, hogy rossz helyen járok.
Azt kell mondjam mégis minden simán ment, amíg valaki ki nem találta, hogy fel kell újítani a Rózsaszín Bált. Végül is miért ne? Bár már megszoktuk, hogy nincs, de mégiscsak jó lenne, ha vóna! Ekkor még senki nem gondolta, ez lesz a vég!
Képzeld azt a botrányt. Az, hogy a zenészek rózsaszín cuccban rózsaszín hangszeren játszottak, hogy a sör, bor, pálinka, pezsgő, szóda, fekete kávé is rózsaszín volt – következésképpen az isten se tudta ki mit iszik – senkit se zavart, de az, hogy az összes hölgy rózsaszín toalettben jelent meg, már erős rózsaszín kávénak bizonyult. Mert ugye, ahogy az lenni szokott, mindenki tündökölni akart, mindenki egyedi akart lenni, erre fel a szebbik nem mindegyike egyszínű báli költeményben lépett a terembe. Mindha egy rózsaszín bomba robbant volna. Az már csak tetőzte a bosszúságot, hogy a make up-ok is egyformára – rózsaszínre – sikeredetek!
Érthető ezt követően nagy törés állt be. Valaki azonnal, ott a helyszínen feltalálta az összes többi színt. Ezután a játékvezető kezében nem rózsaszín kártya villant, hanem sárga vagy piros. Például a fejes saláta rózsaszín helyett zöldre változott. Kialakult a vörös bor, fehér bor, rozé. A szivárvány magáévá tette az összes színt, a papagájok is pompás, sokszínű tollazatot öltöttek magukra ugyanúgy, mint a martosi vagy helembai népviseletbe öltözött menyecskék. Ez már maga a demokrácia – állapították meg a politológusok. Ebben a pillanatban természetesen vége a mesének. A színtiszta valóságba, a puszta jelenbe, furcsa demokráciánkba léptünk.
Természetesen felkészületlenül, mert megszoktuk az egyszínű mesevilágot. Tudjuk a demokratikus rendszer sem ideális, de pillanatnyilag nincs jobb. Fokozatosan meg kell tanulni elfogadni az ellenvéleményt is, nevezetesen, hogy valaki más színű pártra voksol, más csapatnak szurkol. A csata után jönnek a hétköznapok és itt már nem szabad ellenséget látni abban, aki másként látja a dolgokat. Attól ő még tolhatja, tolja is -!- előre a közösség szekerét.
Az egyszínű világ már a múlté.

2016