Radnóti Anita: Pele sem igaz mese
– Peleeee? Hát az meg micsoda?
– Az egy csoda! Egy olyan állatféle, ami rejtett életmódot folytat, nappal alszik és csak az esti szürkületben kezd mozogni. Ezért az emberek csak ritkán pillanthatják meg. Mókushoz hasonló ügyességgel ugrabugrál a fákon. A fák odvaiban, vagy a fák gyökerei között ásott üregekben lakik. Gyümölcsökkel és magvakkal táplálkozik.
Egy verőfényes, szép tavaszi napon Matuzsálem, a legidősebb pele a száz éves, mohos derekú tölgyfa gyökerei között járőrözött, amikor furcsa, vékonyka hangra lett figyelmes.
– Ez vajon mi lehet? Nem pele, azt bizton állíthatom! Az összes pele hangját álmomból is felkeltve felismerem. Megnézem, aztán megtanácskozom magammal, hogy mi is lehet ez? – így gondolkozott Matuzsálem, majd az okoska botocskával megpiszkálta a Valamit. Merthogy Matuzsálemnek volt egy okoska botocskája, ami mindig tudta, hogy mikor kell használatba lépnie. Csak úgy össze-vissza soha nem vagdalkozott, nyomos oka kellett lenni annak, ha a botocska megsuhintott valakit.
– Nicsak, mozog! Ez felettébb jó jel! Négy lába, két füle, két szeme van, na meg bozontos bundája és hosszú bajuszkája, tehát a Valami hozzánk hasonló izé. No de milyen izé? Ez itt a kérdés! Most látom, a Valami szorongat valami kis valamit a mancsában és az a kis valami csillog, ha a napsugár éri.
Matuzsálem egész közel ment a Valamihez és akkor látta, hogy a Valami a mancsában egy láncot szorongat, amin egy fényességes medál lóg.
– Az összes szotyira és tökmagra esküszöm, hogy ilyet még nem láttam! Hát ez Peleonóra 904-ből, minden pele ősanyja. Hogyan jutott hozzá a Valami? Hiszen az összes pele ezt kereste kerek 15 évszázadon keresztül! Anyáról lányra, apáról fiúra szállt a titok, hogy a 904-es pelségáruláskor eltűnt Peleonóra varázserejű medálja. Csakis Peleonóra küldhette a Valamit és a láncot, a medál a jel, hogy a Valami egykor nagy pele lesz!
Ha már ilyen szép nagy lett Valami, na meg Peleonóra, minden pelék ősanyja küldte őt, hát megválasztották királynak. No, de mi legyen a neve? I. Valami néven mégsem kezdheti meg az uralkodását. A pelék tanácsa Matuzsálemre bízta a döntést, mert hát ő találta meg a száz éves, mohos derekú tölgy gyökei között a kicsi Valamit. Matuzsálem olyan nevet keresett, ami különleges, egyedi, mégis könnyen megjegyezhető, még a szomszédban lakó oktondi pockok is be tudják vésni az agyukba. Így kapta Valami a Jenő nevet, ami tanácsadót jelent.
Az embereknél ez ritka név, egy évben hatszor van névnapja. Ujjé, ez azt jelenti, hogy ezeken a napokon nem kell dolgozni, az egész birodalomban mindenki ünnepel(e)! Jenő királynak tekintélyes pocakja és hosszú bajuszszálai voltak, amik igencsak alázatos szolgálatra késztették a peléket. Követték is mindenben királyuk példamutató életét és bölcs tanácsait, így hát sokat ettek, sokat aludtak, ahogy azt a királyuktól látták. Valami tényleg nagy lett, csak nem pele, mert Valami csincsilla volt, a Csillák nemzetségének legifjabb tagja. Nagyobb és erősebb volt a többi pelénél, a bajusza is hosszabb volt, a bundája is más színű, más tapintású volt, na de az étvágya! Hát az szembe tűnően sokkal nagyobb volt, mint a peléknek. Egy kiadós ebéd után már csak támasztotta az asztalt, annyira tele volt a bendője.
Matuzsálemnek híresen jó orra volt, hamar megérezte, hogy baj van. Egyre több pelegyerek iskolai bizonyítványába került bele, hogy ő bizony PP. A pelepedagógusok sorra írták az üzenőfüzetekbe, hogy: Kedves Szülők! A gyermekük PP, kérem szíves intézkedésüket! Tisztelettel PPP. Vagyis a pelegyermek Pocakos Pele, kérem, intézkedni, tisztelettel Pocakos Pele Pedagógus.
Matuzsálem a PPN vagyis pele-panasz-napon felvetette I. Jenő királynak eme peleproblémát.
– Te, Jenci, itt valamit tenni kell! Szinte már mindenki pp, pocakos peleszakács, pocakos peledadus, pocakos pelepostás. Le kell a peléket fogyasztani!
– Ugyan már, pelesleges pelepánik!
– Itt edzés, sport, torna, mozgás kell! Rendezzünk peleolimpiát!
– Hát jó, ha te ezt jónak tartod, én nem bánom. Legyen akkor az első PO, ezennel kinevezlek peleügyi kormánybiztossá, a te feladatod lesz a peleolimpia megszervezése.
– Már látom is a lelki szemeim előtt! Itt a Fő téren pelemás korlátot állítunk fel, pelezővonalakat festünk fel és mehet a foci! A száz éves tölgynél lesz a pelugrás rekordjának megdöntése. Hm, szép, pelelősségteljes munka lesz! Peletébb kínos lenne, ha peleannyian sem vennének részt, mint ahány PP-nk van. Így hát ki az ágyból, fel a fára! Aki vagány, velem tart! – rikkantotta vidáman Matuzsálem. Szóltak a harsonák, zengtek a kürtök az ünnepélyes megnyitón. I. Jenő király diadalmasan kiállt és beszédet mondott.
– Tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves pelebarátaim! A pelemelő érzés itt állni az első peleolimpia megnyitóján, pele királyságomat is odaadtam volna érte. Nehéz és pelelősségteljes munka áll mögöttünk, sok pele ereje kellett ennek a sporteseménynek a megrendezéséhez. Remélem, pelejthetlen élményekkel gazdagodunk mindannyian és nem vész a peledés homályában az első peleolimpia. Nincs más hátra, ugorjunk a távra!
Így hát egy egész héten át az összes pele edzett, felkészült, versenyzett. A záróünnepségen I. Jenő király köszöntötte mindazokat, akiknek részvétele emelte eme peleünnepet. Matuzsálem érezte, hogy zavar van a peleerőben, több irányból is halk zúgolódás, morgolódás hallatszott. Ezért odasúgta a királynak:
– Te, Jenci, ez pelesleges szőrtépés, éhesek a pelék, élelem kellene, enne már a pele.
– Pelebarátaim! A versenyek végeztével nincs más hátra, ugorjunk az almával megrakott tálra!
Hát ez volt az első PO története, aki nem hiszi, járjon utána! Ha egy verőfényes, szép tavaszi napon a száz éves, mohos derekú tölgy gyökerei között megtaláljuk az éppen járőröző Matuzsálemet, ő további részletekkel is tud szolgálni.
2017 Budapest