Molnár Papp Ilona: Hogyan lett a kancsó neve Miska?

 

Dédapám mesélte egy nyári délután a nagy almafa alatt. Már a nap sem sütött át rajta, olyan sűrű volt a koronája. De jó volt alatta délutánonként meg-meg pihenni. Mint kisgyerek szerettem hallgatni minden szavát, ahogy mesélt nékem a dédapám.

Egyszer történt hajdanán élt egy fazekas Mezőfalván. Egy szép nagy tisztáson lakott. Körülötte pipacsok. Reggelente a rét köszöntötte, táncot jártak a verő napfényben.

Ha nem talált dolgot, akkor hallgatta, ahogy zenél a csobogó patak. Közben meg-megtömte százéves pipáját. Naphosszat az agyagot formálta taposta, s ha megunta kemencéjét begyújtotta. S elővette agyongyötört korongját. S így ütötte el az idő múlását. Égett keze alatt a munka. Faluból hozzájárt apraja nagyja. Csodálták a szép kulacsokat, tele volt vele a pince polca.

Egy reggel arra adta fejét, hogy kancsót készít méghozzá Csátit. Már hetek óta rajta dolgozott, a hasa szépen domborodott, de nyakán mindig hiba csúszott Előre dőlt s hátra s végül bele esett a sárba. Nagy gondba volt az öreg, hogy egy kancsó kifog rajta. Kopaszodó fejét vakargatta. Eszébe jutott ükapja könyve s faládáját elővette. Feltette nagy szemüvegét, s elkezdte rágni minden betűjét. Azt gondolta így ráakad a hibára, s lesz rá orvossága, megtalálja ükapja fortélyát, s nagy lendülettel ismét elkezdi a munkát. Így is történt. Újból nekilátott, de estére csak elfáradt semmi eredménye nem volt a napnak csak a hasáig jutott. A nyaka ismét lecsúszott. Sebaj gondolta, ha leestél itt maradsz, jó leszel kígyónak. S a hasára rakta. Már megunta a kísérletet, bele fáradt, rásötétedett. S elővette szerény vacsoráját, a szalonnát és a hagymát a ropogósra sült kenyeret. Még le sem nyelte az első falatot, kopogtatnak egyszer, kopogtatnak kétszer. –Ki az ördög lehet ilyen későn? – mondogatta magában. – Ilyenkor már a madár sem jár.

Közben kényelmesen felállt és ajtót nyitott. Egy legény állt az ajtóban.

– Adj Isten öregapám köszönt illedelmesen szállást kérnék éjszakára.

Az öreg végig nézett a legényen és beengedte. Hellyel és vacsorával kínálta meg. Megkérdezte, hogy honnan jött és hogy merre tart. Hosszasan beszélgettek az öreg megmutatta a kis birodalmát. Tátva maradt a szája, ahogy meglátta a sok szép bögrét. Életében nem látott még ilyen szép edényeket. A Kakukos óra már az éjfélt is elütötte. Így hát lefeküdtek. A legény reggel megköszönte a szállást a kedves fogadtatást, de mielőtt elindult volna kért a gazdától egy kancsó vizet, mivel még nagy út áll előtte. Az öreg elő vett egy edényt s megtöltötte vízzel. A legény elindult. De alig ment két utcát a vizet kilötyögtette. Így hát visszafordult víz nélkül nem mehet tovább. Még egy éjszakát itt aludt. Az öreg közben le nem hunyta a szemét. Egész éjjel azon törte fejét, hogy, hogy tudna a kancsóra nyakat tenni, hogy a víz ne löttyenjen ki. Már a hajnal lebegtette fátylát, amikor bealudt a korongja mellett. S azon vette magát észre, hogy javában a nap beköszönt rá. S ahogy felébredt csoda történt. A korongon állt a korsó peckesen. Hasán egy kígyó feküdt. Az öreg nem tudott betelni a kancsó látványától. Szólt a legénynek, hogy csípje meg. A legény nézegette jobbról, nézegette balról.

– Nagyon szép ez a kancsó, de miért van rajta kígyó?

– Azért tettem rá hogy védelmet adjon. Akinek ilyen kancsó van, a kezében annak nem eshet bántódása.

Megörült a legény, hiszen még hosszú út áll előtte. Meg is védi a kancsó és jókat is fog inni a hosszú úton. Az örömtől fülig ért a szája. Az öreg ismét megtöltötte a kancsót vízzel jó utat kívánt néki. Még a kapuból visszaköszönt a legény és annyit kérdezett.

– Mi a neve a kancsónak, ha az úton megkérdezik?

Az öreg egy pillanatra megállt feltolta lyukas kalapját, hümmögött magában egyet.

– Te gyerek! Mi a neved?

– Miskának hívnak ez a becsületes nevem.

Miska, csodálkozott az öreg s kezét összecsapta. Közben nevetve mondta:

– Miska Te Miska hát jó hogy betévedtél hozzám örömöt és jó kedvet hoztál.

– De bátyám miért? Én nem csináltam semmit. Csak szállást kértem.

– Jól tetted fiam! Ha Te nem zörgetsz be azon az estén máig nem készült volna el ez a kancsó. Így hát örökségül rád hagyom a munkám gyümölcsét. S vidd el hírét héthatáron, hogy volt egyszer egy fazekas Mezőcsáton.

Ha nem hiszed el a mesém, keresd meg a legényt!

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.