F. Magyar Anikó: A pöttyös béka

Volt egykoron, nem oly régen,
Széles erdő közepében,
Tölgyfák sűrű rejtekében,
Kicsiny patak hűs vizében,
Pöttyös békát látni véltem.
 
Volt hét lába, kettő keze,
Három szeme, jó nagy feje,
Széles szája, kék bekecse,
Lila haja, kicsi füle,
Nem is túl nagy, szép termete.
 
„Jöjj közelebb, kicsiny béka!
Ne félj tőlem, jer, hát hamar!
Játszunk együtt a patakban,
Ugorjunk a kavicsokra,
Csobbanjunk a friss habokba!”
 
Hívogattam a jószágot,
De nem jött, nem is válaszolt.
Némán hátat fordított,
Aztán egy jó nagyot ugrott,
És a víz alá lebukott.
 
„Csuda jószág, hova bújtál?
Váradba a kövek alá?
Megijedtél tőlem talán?
Rosszat szóltam volna hozzád?
Mit tegyek, hogy kijöjj hozzám?”
 
„Ülj le messzebb, ki a partra!
Amit kérek, onnan hallgasd!”
– jött a válasz igen halkan.
Türelmesen szót fogadtam,
Lecsücsültem hát a partra.

Előbb lábát, majd a karját
Dugta ki a kavicson át,
Riadt szemmel tekintett rám,
Lassan osont csak énhozzám,
Bátortalan volt a békám.
 
„Szeretném, ha te lehetnél
Új barátom, ki megtörné
Ártó, irigy, gonosz tündér
Csúffá tevő igézetét,
S végül megint béka lennék.”
 
„Mondd csak bátran, hogy segítsek,
Oszd meg velem, mit kell tennem!
Tudd meg, kicsi béka, kedves,
Nekem most is nagyon tetszel,
Így is a barátod leszek.”
 
Ellenszer az őszinteség,
Mert hisz akkor csoda történt!
Ártó, irigy, gonosz tündér
Csúffá tevő igézetét,
Szavaim rögvest megtörték.
 
Kicsi békám örült nagyon,
Örömében csak ragyogott.
Ugrabugrált kavicsokon,
Bukfencezett a habokon,
Sosem volt még ilyen boldog.
 
Nos, egykoron így történt meg,
Egy hol volt, hol nem erdőben,
Tölgyfák sűrű rejtekében,
Kicsiny patak partja mellett,
Pöttyös béka barátom lett.

 2017 Kaposvár

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.