Földvári Dóri: A barátság

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki találkozott egy magányos macival.
A kislány megkérdezte a macitól: – Mi a neved maci?
– Dodó a nevem. És téged hogy hívnak?
– Niki vagyok. Leszünk barátok? – kérdezte Niki.
– Igen nagyon szeretnék a barátod lenni! – válaszolta örömmel a maci.
– Hurrááááá! Eljössz velem piknikezni? Tudok egy csodálatos helyet, egy gyönyörű tisztást, ahol van egy különleges vízesés, amiben szivárvány halak úszkálnak.
– Erre nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, induljunk el most!
Nem is várakoztak, hanem azonnal összepakoltak és elindultak. Amikor a meseerdő szélére értek, megláttak egy pillangót, akinek elszakadt a szárnya és lepottyant a földre. Dodó és Niki fürgén odaszaladtak a pillangóhoz és megkérdezték tőle:
– Mi a neved kedves kis pillangó és hogyan tudunk segíteni?
– Lepi a nevem és elszakadt a szárnyam, segítenétek meggyógyítani?
– Persze!– mondták egy szempillantás alatt.
– Épp a szivárvány halas vízeséshez megyünk, aminek varázsereje van. Szívesen elviszünk téged is – mondta Niki.
– Varázsereje van? Ezt nem mondtad eddig, Niki! – csodálkozott Dodó.
– Igen, képzeld, ha úszunk benne, meggyógyítja a sebeinket.
– Hú de jó, akkor ott meggyógyulhat a szárnyam? És tényleg elvisztek magatokkal? Köszönöm!
Hárman folytatták tovább az útjukat. Mikor elfáradtak leültek egy sziklára, hogy kipihenjék magukat. Macinak nagyon nehéz volt a hátizsákja, ezért lerakta a mellette lévő kőre. Amikor folytatni akarták az útjukat, egyszer csak elindult Dodó hátizsákja.
Csodálkozva nézték, hogy ez hogy lehetséges. De Dodó rájött, hogy egy teknősbékára rakta a hátizsákját.
– Teknősbéka! – kiabálta utána Dodó. – Várj, elvitted a hátizsákom!
– Ó elnézést, csak le kellett pihennem, és elbóbiskoltam, mert van egy nagy seb a lábacskámon és nagyon fáj. Észre sem vettem, hogy a hátamra tetted a táskád, mert a fájós lábamra figyeltem.
– Tényleg? Gyere velünk, mert mi pont a szivárvány halas vízeséshez megyünk, aminek a vize varázserejű és meggyógyítja a sebeket. – mondta Dodó.
– Köszönöm! Teki a nevem és szívesen veletek megyek!
Mentek mendegéltek és végre a tisztásra értek, de nem találták sehol a vízesést!
Dodó egyszer csak talált egy kis fa táblát, amire a következő volt ráírva:
A vízesést csak akkor lehet megtalálni, ha megfogjátok egymás kezét és együtt kimondjátok a varázsigét!
Elszomorodtak, mert nem tudták mi lehet a varázsige. Hiába gondolkoztak, próbálgatták, nem jöttek rá. Lepi és Teki megköszönték Nikinek és Dodónak, hogy mindent mepróbáltak megtenni értük.
– Ne szomorkodjatok! Ha nem is gyógyultunk meg, legalább barátokra leltünk!
Dodó és Niki egyszerre jöttek rá: a barátság a varázsige!
Mind a négyen megfogták egymás kezét és azt mondták, hogy: barátság. Ebben a pillanatban előjött a gyönyörű vízesés, amiben szivárvány halak úszkáltak.
Mind a négyen beúsztak a vízesés alá, boldogan játszottak és mire kijöttek a vízből, Lepi és Teki meggyógyult.
Boldogan leterítették a pokrócot, sütkéreztek a napon és finom szalámis kenyeret majszoltak.
Amikor lement a nap, haza indultak és ettől a naptól kezdve örök barátok lettek!

2017 Budapest

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.