Gulyásné Novák Nóra: Hűtőszünet

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

A konyha egyik hasznos eszköze a hűtő, amiben érdekesebbnél érdekesebb dolgok találhatóak. Egy hideg téli estén áramszünet következtében életre kelt a hűtő. Jobban mondva nem is a hűtő, hanem a benne lévő mindenség. Ide tartozott például a ketchup, akit Karcsinak hívtak, így ő Ketchup Karcsi volt, a majonéz, őt pedig Marikának nevezték, Majonéz Marika. Ketten elválaszthatatlan barátok voltak.
Mindenkinek saját helye volt a hűtőszekrényben, a tejes zacskó a tejtároló edényben ücsörgött naphosszakat a második polcon, a felvágottak és a sajtok az alsó rekeszben töltötték napjaikat elzárva a többiektől.
Azon a bizonyos estén hirtelen elsötétült minden. Megijedtek, hisz az áramszünet nem tesz jót az egészségüknek. Szerették a hűtőt, az otthonuk volt, így kitalálták, hogy összefognak és megoldják közösen eme problémájukat. Mustár Misi összehívta a többséget, akik szorgosan felkapaszkodtak és egymás mellé leültek a legfelső polcra, ahová mindig is szoktak, ha valamit meg kell vitatni. Megkezdődött a tanácskozás. Csendben beszélgettek, nehogy kint meghallják őket, mert akkor végük lenne. A gazdasszony mit sem sejti, hogy az otthona csupa vidám pajtásokkal van tele.
Mustár Misi megkérdezte a lakók véleményét:
– Figyelem társaim! – hangzott erélyesen. – Láthatjátok, hogy az áramszünet nem tesz jót az életünknek; a vaj elkezd olvadni, a tejek megsavanyodnak, ezért sürgős megoldásra van szükségünk! – összecsapta kezeit, ezzel is érzékeltetve, hogy hajrá!
– Nekem van egy ötletem – szólalt fel Ketchup Karcsi és felállva folytatta. – A zacskós tejnek ki kellene szöknie a hűtőből és végigcsepegtetnie egy kis tejet, így a gazdasszony észrevenné, hogy valami nincs rendben! Az első lépése úgyis az lesz, hogy a hűtőbe visszateszi azt és akkor látni fogja, hogy sötétség van. Mitől? Hát, áramszünet van. Immáron a problémánk orvosolható lenne. Mit szóltok? – érdeklődött kíváncsian ketchup Karcsi a társaitól.
– Hurrá, hurrá! Szuper terv! Csináljuk! – lelkesedtek a hűtő lakói és hozzá is láttak a megvalósításnak.
A trappista sajt nekiszaladt az ajtónak, ami kinyílott, majd Majonéz Marika kilökte a tejes zacskót tároló edénnyel együtt a tejet, ami olyan gyorsan esett a földre, hogy ha csak azt figyelted volna, se vetted volna észre. A mutatványt sikeresen megcsinálták. Jött is nemsokára a gazdasszony, aki csodálkozva nézett a földre. El sem tudta képzelni, hogyan borulhatott ki a tej a hűtőből. Azon nyomban intézkedett, miután visszatette a helyére a tejet és szeme elé tárulkozott a szekrény fekete sötétje.
Pár óra elteltével világosság lett és újra búgott a hűtőszekrény a megszokott hangján. A lakók ennek örömére rendeztek egy bulit, ahol Ketchup Karcsi egy kitűzőt kapott a LEGJOBB ÖTLETMESTER felirattal, a zacskós tej pedig vígan énekelte kedvenc dalait.

2017 Aszaló

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.