Kertész Marianna: A tenger titka

Régen, nagyon régen volt egy tenger, különleges tenger volt, mert mindenféle kincs lapult az alján.
– Milyen kincsek, Mama? – kérdezte a gyermek
– Mindjárt meglátod, légy türelmes. – válaszolta édesanyja
Voltak ott ékszerek, amik már több száz éve feküdtek lent a homokban, régi képek, a festék már elmosódott rajtuk, de a legizgalmasabb az öreg hajóroncs volt. Ablakaiban halak úszkáltak, a kémény egy rák lakása lett, parkettáját pedig vastagon belepte az alga.
A roncshoz már rengetegen próbáltak lemenni, de senkinek sem sikerült. Volt búvár, aki cápával találta magát szemben, de volt olyan is, akinek a levegője fogyott el, mielőtt célba ért volna.
Élt ekkoriban a parton egy lány. Mikor ezt a legendát meghallotta, eldöntötte, ő lesz az első, aki eléri a roncsot. Ez a lány szinte előbb tudott úszni, mint járni, minden versenyt megnyert, tudta, hogy neki sikerülhet.
Egy nap le is ment a partra, belenézett a vízbe, szorosan a markába szorította az amulettjét, és beugrott. Hajtotta magát egyre lefelé, de érezte, hogy fogy az ereje.
Már épp feladni készült, mikor eszébe jutottak a nagymamája régi szavai: ,,Semmit sem szabad könnyen feladni, próbáld meg még egyszer!”
Erre lány ismét neki veselkedett, az összes erejét beleadva küzdött lefelé, és láss csodát, elérte a roncsot!
A roncs már teljesen bealgásodott, de még kivehetők voltak a nagy asztalok, ágyak, játékok a bálteremben. Első pillantásra ijesztő volt, de miután jobban körbenézett, rájött, hogy a hajó egész barátságos hely lehetett. Szinte elképzelte, hogyan táncoltak az elegáns hölgyek és urak, szinte látta maga előtt a fogadásokat, pókerpartikat.
Hirtelen megérezte, hogy fogy a levegője. Gyorsan felkapott egy asztalon heverő moszatos ékszert és már úszott volna felfelé… de a lába beleakadt egy repedésbe, és csúnyán elvágta.
– Jaj, az nem fájt neki, Mama?
– De, kicsikém, fájt neki, csípte a tengervíz.
Mikor a lány a felszínre ért, gyorsan beszaladt a kunyhóba. Nagyanyó nagyon megijedt, mikor meglátta a sebet, de szerencsére az unokájának semmi komoly baja nem esett.
Később, mikor már mindent elmesélt nagyanyónak, tisztogatni kezdték az ékszert. Gyönyörű nyaklánc volt! A nagyanyó a lány nyakába akasztotta, máig viseli, ha meg nem halt.
– Mama, te vagy az a lány? – kérdezte bátortalanul a kislány
Erre az anya feltűrte a bokáján a nadrágot, egy régi vágás nyoma látszódott, a nyakában pedig ott lógott a lánc.
– Igen én voltam az, édesem. De most már aludj szépen!

2017 Budapest

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.