Virág Albert: Fukar és szarka

Fukar már egészen fiatalon elkezdte, már akkor, amikor az első csillogó dolgot meglátta a közelében, egy tíz fillérest. Tudta, hogy ez az ő dolga. Gyűjteni. Csak azzal foglalkozott, hogy minél hamarabb a pénz közelébe kerüljön. Iskolába járt, s minden csokipapírt, minden pénzérmét zsebre rakva tért haza. Összeszedte a kocsmák környékén szétszórt aprót, dolgozott apjának, akitől néha kapott papírpénzt is, és ezeket sem talmi hóbortokra költötte, hanem csakis elrakta. Csak úgy, mint menyasszonyát később, aki a legszebb, és legvastagabb pénztárcájú ara volt a környéken.
Hanem első gyermekük nem követte a tanítását, és úgy érezte, hogy amit gyűjt, az mind el fog veszni az idők során. Ezért Fukar építtetett egy családi kriptát, melybe a gyermek tudta nélkül építtetett egy mellékkamrát, amiről csak ő tudott, és behordta az összes vagyonát, melyet hazavitt hatvan év alatt, mire meglátta, hogy fia mire viszi harminc évesen. Lefalaztatta és lassan elmúlt, semmilyen adósságot nem hagyott maga után, csak a vagyont, ami kényelmét szolgálta, de az is bőven kielégítette az örökösöket, így azok nem túrták szét nyughelyét, így béke honolt körülötte.
Egészen addig, amíg egy madár arra nem repült kétszáz évvel később. Ez a madár pedig a magasból meglátta az omladozó kripta szélén kikandikáló cukorkáspapír szélét, és tépkedni kezdte. Addig-addig, míg a föld meg nem mozdult alatta, és egy emberderéknyi lyukon át beszakadt a melléküreg teteje. A nap kissé besütött, és meglátta a tízfillérest, amit Fukar először látott meg, és azon nyomban eldobta a csokipapírt. Elragadta a kerek csillogót, és a fészkébe vitte, de ahogy elhelyezte benne, s visszatért, már nem sütött be a reggeli napsugár, és nem csillogott többé egész nap semmi, hiába várta. Másnap másfelé keresgélt, mindig a hely felett elrepülve, de nem nézett le, inkább a kányákkal volt elfoglalva, amik feje felett köröztek. Majd eltelt egy hét, mire újra lenézett, és ekkor mennyei ragyogást vert vissza a nap a kincsekről. Jól megjegyezte magának, miután elemelt egyet közülük, és a napjait ezután napszámban azzal töltötte, hogy a néhai Fukar kincseit elhordja. Hanem erre felfigyelt egy kánya is. Egy reggelen azt vette észre, mintha minduntalan egy árny követné. A kánya pedig egy nap lecsapott, pont a kripta szájánál, de a lendület besodorta őt is az üregbe, és egy téglának ütközve magukra szakították azt. Lent a sötétben elkezdtek marakodni.
Dehogy kellett volna már a szarkának a pénz, csak időt kért, hogy elszabadulhasson. Nem kellett volna a kányának sem a szarka, csak egy kis idő, ami alatt kiér a biztos éhhalálból. De ez egyiküknek sem sikerült, mert a tégla kemény volt. Elmúltak hát, s a szellemvilágban találkoztak. A Fukar ott állt felettük s nézte, ahogyan a két madár bezörget kétszáz éves magányába. Kérdezte őket, mi keresnivalójuk van az ő kincsei között, ők is kérdezték, miért állított ilyen csapdát nekik, de nem beszélvén egymás nyelvén, bizony zűrzavar támadt. Ekkor a Fukar megadta a szarkának, ami őt illette és kis fészkét, a kányát pedig elzavarta, de a szarka évről évre visszatért, míg a Fukar munkája szétszóródott az erdőben, mert hagyományból a szarkafiak mind a Fukar sírjához jártak kincset gyűjteni száz évig.

2017 Esztergom

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.