Szabó Zoltán Bendegúz: Egy különös látogató

Egyik nap, azt hiszem, múlt csütörtökön, a Béci család, aminek tagjai: Béci Béla, Béci Béláné Borbála és gyermekük ifjabb Béci Béla, igen érdekes látogatóval találkozott. Csrrrrrrrrrrrrr! – hallották az ajtó felől. Béci Béla beengedte a postást. (Mert ha nem tudnád, ő csengetett.)
– Ki maga? – kérdezte az apuka.
– A postás. Nem ismer fel? – kérdezte a levélhordó.
– Nem! – mondta a családfő, majd becsapta az ajtót. Erre a postás nagy sírásba kezdett.
– Ó, engem senki sem tisztel? – mondta és elment.
Bár azt gondolnád – és tízből tíz ember azt gondolná, hogy ő volt a különös látogató, de nem ő volt. Ugyanis kicsivel később, sőt egy nappal később, múlt pénteken, a család ismét ezt hallja az ajtó felől: Csrrrrrrr! – mert nekik csengő volt az ajtajukon és nem kopogtató. Most Béci Béláné Borbála nyitotta ki a ház bejáratát, de kár volt, mert nem akárki állt az ajtó előtt.
– Ááááááááá! – valahogy így lepődött meg, de jogos, mert egy kétlábú, háromkezű, négynyelvű, ötorrú, hatfejű, hétszemű, nyolcnyakú Kilenc jelent meg előtte.
– Te ki vagy? – kérdezte a háziasszony megszeppenve.
– A kétlábú, háromkezű, négynyelvű, ötorrú, hatfejű, hétszemű, nyolcnyakú Kilenc – válaszolt a lény. Ha a mesének lenne illusztrátora, akkor bajban lenne, de a mű-valóságban, ez simán megvolt. Jajj! Tényleg! Nekem még folytatnom kell a párbeszédet! Tehát:
– Helló kedves Kilenc! Segíthetek? – kérdezte a még mindig félő Borbála.
– Igen! Azért jöttem! – kezdte a furcsa teremtmény. – Tudod nekem, mindenből sok van, csak olyan nincs, amiből egy!
Ekkor, mivel szeles volt az idő, arra fújt a szél egy kalapot. Talán Tau bácsi vesztette el, vagy Chaplin, esetleg egy bűvész. Nem tudom, azt viszont igen, hogy a kalap a mi kedves, de ijesztő Kilencünk fején kötött ki.
– Ez jó lesz? – kérdezte Béci Béláné, mintha ő csinálta volna.
– Igen, köszönöm! Már, ha te csináltad? – mondta a szörny, akit most már így hívtak: az Egykalapú Kétlábú Háromkezű Négynyelvű Ötorrú Hatfejű Hétszemű Nyolcnyakú Kilenc.