Primusz Tibor László: Tündér Borcsa szerencséje

Volt egy tündér, kissé kövérke,
nem oly’ nádszál, mint többi nővére.
Bizony sokszor csúfolták miatta:
“Pufók vagy, mint ólban a malacka.”
 
Sírt emiatt Tündér Borcsa,
búsan lógott pisze orra.
Panaszkodott mókuskának, 
kibukkanó gyöngyvirágnak,
a jóságos sün komának,
más erdei jóbarátnak:
 
“Nővérkéim mért bántanak?
Nem örülök jobban a falatnak,
 mint ahogyan őket szeretem.
De ha ez kell, hát nem eszem,
inkább sátorfámat veszem!”
 
Csomagolt hát, és indult volna világgá,
de híre jött, hogy új daliát választottak királlyá,
aki épp feleséget keres,
és útja Tündérhonba vezet.
 
“Nem mehetek mostan,
hisz’ ki felelne meg jobban,
mint bármely néném királynénak.
Elkél majd két dolgos kezem,
lakodalmuk megszervezem!”
 
S valóban, jött is már az ifjú király,
aranyszőrű, pej paripán.
“Eljöttem hát Tündérföldre,
hogy megtudja szívem végre,
ki lesz király felesége.”
 
Előperdül Tündér Dóra,
legidősebb a rangsorba’:
“Engem válassz uram, király,
karcsú testem csupa kellem,
lelkem pedig igaz jellem.”
 
“Válassz engem, szép királyfi!” –
térül-fordul Tündér Orsi.
“Hű kebelem érted repes,
nem voltam még ily’ szerelmes.”
 
“Legjobb, ha rám esik választása”
– szól a kisebb, Tündér Klára –
“hisz szépségem oly vakító,
s messze még, míg múlandó”.
2017 Budapest

“Szépek, vagytok, meseszépek,
ember alig hisz szemének.
Van-e még több testvéretek,
ki e földön él veletek?”
 
“Nincs nekünk más,” – szóltak egyre –
“csak Borcsa. De ő rút és pufók,
nem illendő oly’ nagy kegyre,
mint jó királyunk figyelme”.  
 
“Szóljatok hát, e világon kit szerettek?”
“Nem mást király, mint kegyelmed.
Cifra hintót, szép palotát,
sürgő-forgó szolgák hadát.”
 
“Hívjátok hát testvéretek,
tudnom kell, hogy ő kit szeret!”
Félénken lép elő Borcsa,
s halkan veszi számba sorra:
 
“Mind előtt is nővérkéim, 
szerelmetes testvéreim.
Tarka mező virágait,
tavasznak friss illatát.
Smaragd erdő állatait,
– és ha baj is! –
velük költött lakomát.”
 
“Hogy lenne baj ily’ szerénység,
benned rejlik minden szépség,
mit kerestem már régóta,
sok száz patkót elkoptatva.”
 
“Halljátok hát kisasszonyok,
mire vitt sok gonoszságtok:
Tudjátok meg, őt választom,
amíg élek, ő lesz párom.”
 
Azzal átölelte Borcsát,
megcsókolta piros ajkát.
S most lássatok csak csodát:
Borcsa darázsderekát.
Mert nádszáltermet lett ő nyomban,
mihelyt az a csók elcsattant.
 
Csaptak nagy vigadalmat,
hétmérföldes lakodalmat.
Ott volt Tündér Dóra, Orsi, Klári,
smaragd erdő állatkái. 

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.