Tenyeri Tamás: Angyal

 

Alig vártam, hogy az esti fürdést és a fogmosást követően befekhessenek szüleim ágyába kedvenc elefántommal együtt. Hamarosan anya és apa is megérkezett, én pedig addig ficeregtem, míg végül megfelelő vackot készítettem köztük. Apa esti történetei mindig viccesek voltak, melyeken anyával sokat kuncogtunk, de én legjobban azt szerettem, mikor arról mesélt, hogy az ő apukája szerint, vagyis Laci papám elmondása alapján, vannak bizony angyalok. Az angyalok szerinte mindig mögöttünk vannak és igyekeznek megvédeni minket a bajban és segítenek megvalósítani az álmainkat.
Egyik reggel, mikor oviba mentünk, futólag láttam egy plakátot, nagy és színes volt, tele állatok képeivel, láttam még rajta bohócot és tűznyelőt is. Délelőtt játék közben Anna, aki rendkívül csinos és igazán vicces lány, ha lehet, mindig vele játszom, arról mesélt, hogy előző nap cirkuszba vitték el a nagyszülei.
Elmondta, hogy a tigrisektől picit félt, de a bohócon rengeteget nevetett, és az előadás végén az összes állatot megnézhette a ketrecében.
Ebéd után mindig alszunk egy picit az oviban, és én arra gondoltam, hogy hú, de nagyon szeretnék én is elmenni a cirkuszba.
Délután szokás szerint fogócskáztunk Annával, és már majdnem megfogtam a kezét, amikor megbotlottam és szédületes tempóban közeledtem a talaj felé. Eszem bejutott, milyen az, amikor nincs bőr a térdemen és a könyökömön, de ekkor elkapott egy kéz és magához ölelt. Anya, aki korábban jött értem, persze apa is jött, de ő mindig parkolót keres, és ezen gyakran bosszankodik.
Furcsa volt, hogy nem a hazafelé vezető úton mentünk, majd hirtelen megálltunk a cirkusz mellett, és a tigrisek tényleg félelmetesek voltak, de nekem az elefántok tetszettek a legjobban, és a bohóctól kaptam egy cukorkát, és valóban minden olyan volt, ahogy azt Anna elmesélte.
Elárulom nektek, hogy ma este lefekvéskor arra gondolok, milyen jó lenne eljutni egy állatkertbe, Zsombor azt mondta, hogy ott vannak színes fenekű majmok és ez annyira, de annyira vicces, és szeretném majd ezt elmesélni Annának, meg azt is, hogy neki is biztos van egy angyala.

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.